A kormány nem vállalta, hogy a jövő évi költségvetés terhére újabb kötelezettséget vállaljon, és biztosítsa Baumgartner Zsolt Forma-1-es rajtpénzének egy részét, a hazai F1-szponzori keret pedig kimerülni látszik.
Lapunk úgy tudja, felmerült, hogy a pilóta indulását is támogatná az F1 Magyar Nagydíj megrendezéséhez 2,7 milliárd forintot biztosító kabinet. Értesüléseink szerint azonban Frank Tamás menedzser által szerdáig benyújtott szponzori garanciákat nem tekintette elfogadhatónak a sporttárca és a kormány.
Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) szóvivője lapunknak ugyanakkor arról számolt be: a tárca azt vállalta, hogy a szponzorkeresésben segíti a pilótát, de nem áll módjában költségvetési támogatást biztosítani.
A Minardi-Cosworth mindenesetre megtette kedvező ajánlatát. Úgy tűnik azonban, hogy az F1 legkisebb csapata által szabott szponzori feltételrendszernek sem tud eleget tenni a magyar pilóta. A Minardi 8 millió dollár szponzori támogatás fejében bocsátaná Baumgartner Zsolt rendelkezésére az egyik versenyautóját. Információk szerint egyelőre 750 millió forintot sikerült előteremteni, ezt Mol, a CIB és az Uniqa biztosítja. Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, a hiányzó összeghez hazai társaságok megnyerésére már nagyon kevés az esély. Pedig az idő szorít, mert a Minarditól december 24-i határidőt kapott Baumgartner Zsolt. (SK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.