BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Airbus lekörözte a Boeinget

Pezsgőt bonthat az európai Airbus repülőgépgyártó: tegnap kiderült, hogy tavaly, történetében először megelőzte nagy vetélytársát, az amerikai Boeing Co.-t a gyártott és leszállított járművek számát tekintve. Szakértők egy ideje már számítottak arra, hogy az Airbus lekörözi a Boeinget, de ezt erre az évre várták.

A Boeing az elmúlt évben a megelőzőhöz képest 26 százalékkal kevesebb, összesen 281 repülőgépet adott át megrendelőinek, ennek több mint a fele a Boeing-737-es legújabb fajtája volt, amelyet a légitársaságok rövid és középtávú utakra használnak. Ilyen gépeket vásárolt 2002-ben a Malév is, összesen 18 darabot, az utolsó gépek várhatóan 2005 tavaszán érkeznek meg Budapestre. A Boeing, amely katonai részlegével együtt változatlanul a világ legnagyobb repülőipari vállalata, nem közölt egész évre szóló megrendelési adatot, tavaly december 23-án azonban honlapján 236 megrendelést tüntetett fel.

Az idei esztendő a stabilizációé lehet a cégnél, ugyanis tavaly etikai botrányok sorozata miatt távozott az elnök-vezérigazgató Phil Condit. Azóta a pénzügyeknek sem volt igazi gazdája, a hét elején azonban sikerült kinevezni James Bellt pénzügyi vezérigazgató-helyettesnek, s ez reményt adhat a dolgok jobbra fordulására. Az 55 éves Bell eddig főleg a költségtervezéssel és ellenőrzéssel foglalkozott a cégnél. Az európai EADS repülési, védelmi és űripari konzorcium 80 százalékos tulajdonában lévő Airbus hivatalos adatait január 15-ig nem teszi közzé, a 300. gépét azonban 2003-ban Szingapúrnak szállította le, karácsony előtt. Az Airbus maradék 20 százaléka a brit repülőipari és hadiipari csoport, a BAE Systems Plc. tulajdona.

A Boeing 2003-ra 280 gép eladását tervezte, 2002-ben százzal többet adott el. A tavalyi volt a legkisebb szállítás 1996 óta, akkor 271-et adott el. Öt évvel ezelőtt, amikor a légitársaságok még szerfelett nyereségesek voltak, 620 gépet szállított ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.