BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Humánpolitikai átalakulás a MÁV-nál



A közelgő vasúti létszámleépítésről már sokan hallottak, de kevesen tudják, hogy ez csak kis része a MÁV átfogó humánpolitikai reformjának - tudtuk meg Kugler Flóriántól, a cég vezérigazgató-helyettesétől. Ebben olyan területek kapnak nagy hangsúlyt, mint a szakképzés fejlesztése, a menedzsmentismeretek terjesztése a vezetők körében, egy új, munkakör-értékelési rendszeren alapuló juttatási rendszer létrehozása, a kollektív szerződés reformja, bérfelzárkóztatás és egy új, egységes bérszámfejtési rendszer kialakítása.

A legtöbb dolgozót alighanem a bérrendszer reformja érinti. A Hay-módszeren alapuló munkakör-értékelésre építő bérrendszer elsődleges célja az, hogy az alapbéreket országszerte egységesítse. Jelenleg ugyanis az azonos munkakörben dolgozók fizetése között akár négyszeres eltérés is lehet, ami az új sávrendszerrel 1,5-szeresre csökkenthető.

A mai közel 90-féle bérpótlék helyett a tervek szerint három kategória lesz: alanyi jogon, illetve rászorultsági alapon járó pótlékok, valamint egy fejenként évi 150 ezer forintos, tetszőlegesen felhasználható keret. Erről a dolgozó maga döntheti el, hogy milyen formában, például étkezési, továbbképzési vagy üdülési támogatásként veszi-e fel.

Ezek mellett megjelenik két új fogalom is: a vasutas-szolgálati pótlék és a reformprémium. Mindkettőt a bér százalékában határoznák meg. A reformprémiummal a vezetésnek az a célja, hogy felzárkóztassa a fizetéseket a versenyszektoréhoz.

Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, elengedhetetlen egy fejlett bérszámfejtési rendszer kialakítása. Ma gyakorlatilag két ember - egy vasutas és egy informatikus - kezében van a MÁV teljes bérszámfejtési rendszere, ami mostanra ahhoz vezetett, hogy például ugyanannak a mozdonyvezetőnek a bérét máshogy számfejtik az ország különböző pontjain. Az új humán információs rendszer kialakítása 3 milliárd forintot igényelne, amit - ha az alapító is hozzájárul - jövő januártól kezdve három év alatt, 1 milliárdos részletekben használ majd fel a vasút.

Az áttekinthetőség elősegítése lenne a célja a kollektív szerződés reformjának is: most egy rendkívül aprólékosan kidolgozott, és ennek megfelelően nagyon hosszú, több száz oldalas, a MÁV minden dolgozójára egységesen érvényes kollektív szerződés létezik. A jövőben ez úgy változna, hogy a mindenkit egységesen érintő témákban születne egy alapszerződés, az ágazati sajátosságokat pedig külön szabályoznák az ágazati kollektív szerződések.

Mire azonban ez az átalakítás befejeződik, a reform érintettjeinek száma 11 ezerrel kisebb lesz, mint most: ennyi alkalmazottjától kíván ugyanis megválni a MÁV a következő három év során. Kugler Flórián ehhez az egyik legfontosabb eszköznek a - jövőre már egész évben működő - ösztönzött nyugdíjazási rendszert tekinti. Előzetes becslések szerint 2004-ben közel 900 vasutas vonul majd nyugdíjba, de helyüket nem töltik be. Persze lesznek olyanok, akik - bár jogosultak lennének az előre hozott öregségi nyugdíjra - mégsem veszik majd igénybe, mert kedvezőbbnek ítélik a rendes felmondással járó végkielégítést. Erre jövőre várhatóan 1300 vasutas tarthat igényt, a többiektől kiszervezés keretében válik meg a cég.

Ezek azonban csak tervek: hogy végül hányan és hogyan távoznak a vasúttól, még kérdéses. A Vasutasok Szakszervezete által létrehozott sztrájkbizottság ugyanis támadja az erről szóló kormányhatározatot, valamint a MÁV Rt. igazgatóságának döntését, mivel azokat velük nem véleményeztették.

Mindenesetre aki vasutas marad, az sem ülhet tétlenül: egyre több alkalmazottja számára szervez valamilyen szakképzést a vállalat. Erre jövőre várhatóan 2,5 milliárd forint közeli összeget költ majd a vasút: ezáltal több mint 1000 dolgozó vehet részt nyelvi képzésen - amennyiben ezt a munkakörük indokolja -, valamint elindul egy komolyabb uniós oktatás is.

A tanulás alól természetesen a vezetőgárda sem húzhatja ki magát: ha az uniós vasút-liberalizáció nyomán a magyar vasút is versenypiacon találja magát, olyan vezetőkre lesz szüksége, akik az új - sok esetben keményebb - feltételek mellett is életben tudják tartani a céget, ehhez pedig elengedhetetlen az alapvető menedzseri ismeretek elsajátítása. Ezért a jelenlegi, idősebb vezetők számára úgynevezett "senior menedzser" képzést indítanak, s beiskolázzák azokat a fiatal diplomás vasutasokat is, akik hajlandóak menedzsmentet tanulni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.