BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma döntenek a stadionbelépőkről

A Szerencsejáték Rt. több ezer lottózójában is lehet majd a jövőben jegyeket vásárolni a magyarországi első osztályú labdarúgó-mérkőzésekre. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Szerencsejáték Rt., a Magyar Labda-rúgóliga (MLL), valamint a Sportfolió Kht. vezetői ma ír-ják alá.

Az integrált jegyértékesítő rendszerben helyet kap a stadionrekonstrukciós program keretében még 2001-ben közel 5 milliárd forint értékben beszerzett informatikai és biztonsági rendszer több eleme, amely azóta is raktárban áll. Úgy tudjuk, a Szerencsejáték Rt. saját informatikai hálózatán keresztül tud majd jegyet forgalmazni, amelyek leolvasására alkalmasak a beléptetőrend-szer elemei (VG, 2003. december 8.). Kérdéses azonban, hogy ki finanszírozza a rendszer beüzemelését és fenntartását, az első osztályú klubok tulajdonosai ugyanis szinte kivétel nélkül anyagi problémákkal küzdenek.

Lapunk úgy tudja, ma kiderül az is, hogy sikerült-e megállapodnia a Sportfoliónak az ÚTE, az FTC, az MTK, a Honvéd és a Vasas tulajdonosaival a hét végi határidőig a stadionok üzemeltetési díjának fizetése ügyében.

Információink szerint a tavalyi összegnek legalább a duplájára tart igényt a stadionok működtetéséhez a Sportfolió Kft. a fővárosi profi labdarúgócsapatoktól, máskülönben a stadionok bezárására kényszerülhet a megnövekedett költségek miatt.

A Sportfolió 2003-ban 400 millió forintot költött az érintett stadionokra, miközben a klubok mindössze 50 millió körüli összeggel járultak ahhoz hozzá. (SK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.