BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A siker kulcsa a fejben van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legjobb döntéseimet mindig a double deckeren, vagyis a nevezetes londoni emeletes busz felső részén hoztam meg - magyarázza Richard Lock, a Köves & Társai Ügyvédi Iroda Clifford Chance partnere, aki 11 éve úgy döntött: Magyarországon folytatja jogi pályafutását. A szakember szerint a gazdasági jog területén ma már nálunk is nemzetközi színvonalú munka zajlik.

A kilencvenes évek elején határozottan érezni lehetett a kedvező változás jegyeit, azért döntöttem úgy, hogy Magyarországon fogok letelepedni. Igaz, ha 1992-ben valaki azt mondja, hogy ennyi év után is Budapesten fogok dolgozni, erős kétségeim lettek volna a beszámíthatóságát illetően - mondja Richard Lock, aki az oxfordi egyetemi diploma megszerzése, a több éves bristoli jogi gyakorlat, majd a londoni Clifford Chance partnereként végzett munka után indult Budapestre, ahol partnereivel együtt az egykor néhány fős budapesti jogi tanácsadó irodából mára már egy 40 ügyvédet foglalkoztató, több mint 80 fős, a piac meghatározó szereplőjének számító irodát hozott létre.

Szavai szerint Magyarországon már akkor is akadt egy-két jogi iroda, amelyik képes volt a Nyugaton megszokott minőségre, ám a piac szereplői, mivel túlsúlyban voltak még az állami cégek, akkortájt inkább a hatóságoknál, mintsem a bíróságon keresték igazukat. Éppen ezért a precízen megfogalmazott szerződések is ritkaságszámba mentek. Mára nemcsak a jogszabályalkotás zárkózott fel a nemzetközi színvonalhoz, hanem az ügyfelek is igényesebbek lettek: elvárják, hogy a legaprólékosabban kidolgozott szerződést kapják kézhez.

Igaz, a kilencvenes években zajló magánosítás a jogi irodák számára sok megbízást biztosított, Richard Lock nem titkolja, hogy a privatizáció folyamata csak visszatekintve tűnik egyszerűnek. Az állami privatizációs szervezet illetékeseivel folytatott hosszabb megbeszélések után akkor még mindkét fél folyamatosan tanulta a magánosítási technikát. Ugyanakkor már abban az időben is akadtak olyan társaságok, mint a Mol, a BorsodChem, vagy az OTP, amelyek üzleti körülmények között tevékenykedő cégként viselkedtek.

A szakember szerint az angol és a magyar jogi tanácsadó irodák lehetőségeit tekintve a legnagyobb ellentmondás az, hogy a magyar piac kisebb méretei ellenére még ma is nagyobb lehetőségeket rejt. Például annak ellenére, hogy a Clifford Chance Angliában a legnagyobbnak számít, a számtalan szereplőnek, a hatalmas versenynek, az évtizedek óta kialakult erőviszonyoknak köszönhetően sokkal nehezebb a piaci részesedés növelése. Tény, hogy a magyar viszonyok között az itteni jogi tanácsadó irodák magas tarifával dolgoznak, ám lényegesen olcsóbbak annál, ami Nyugat-Európában megszokott. Arról nem beszélve, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatban állnak az ügyfelekkel és teljesebb képük van az egész piacról.

A szakember nem ért egyet azokkal, akik folyamatosan csak a negatívumokról beszélnek és nem érzik, azt, hogy a siker kulcsa a saját karrierjüket és az ország jövőjét tekintve is, a saját zsebükben - vagy inkább a fejükben - van. A leendő ügyvéd kollégákkal szembeni legfontosabb elvárás szerinte - a természetesnek tekinthető nyelvtudás mellett - a megfelelő jogi képzettség, a gazdaság iránti nyitottság mellett az a képesség, hogy a világ különböző pontjain dolgozó kollégák mellett az ügyfelek is szakmailag, valamint emberileg egyaránt elfogadják a jelöltet.

Richard Lock egy londoni double decker emeletén döntötte el, hogy megnősül és ott határozta el azt is, hogy - mondván, itt Angliához képest sokkal kevésbé unalmas karrierpályát lehet befutni - Magyarországon folytatja pályafutását. Felesége a budapesti Angol Színházi Alapítvány megalapításánál segédkezett, majd színészkedett, mielőtt főállású családanya lett. Richard Locknak is marad ideje a művészetekre: a Szépművészeti Múzeum Baráti Kör elnökeként a szükséges támogatások megszerzésével is foglalkozik. Nem tudja, meddig akar élni Budapesten, de erős kötelék máris akad: két gyerekük, Ben és Laura a magyar fővárosban született.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.