BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

cégsorok

Vezérigazgató-csere a Picknél

Kovács László, a Pick Szeged Rt. vezérigazgatója 2004. február 18-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a vállalat éléről - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. Helyét megbízott vezérigazgatóként Kovács Károly vezérigazgató-helyettes, termelési és műszaki igazgató veszi át. Kovács László, aki korábban öt évig a kaposvári Kométa 99 Élelmiszer-ipari Kft. vezérigazgatója volt, 2003. június 17. óta töltötte be a Pick Szeged Rt. vezérigazgatói posztját. (VG)



Megszűnik a Dunaferr Tűzállóanyag-gyártó Kft.

Végelszámolást javasolt a tulajdonos Dunaferr Rt. az évi csaknem egymilliárd forintos forgalom mellett több mint 130 millió forint veszteséget termelő Dunaferr Tűzállóanyag-gyártó Kft.-nél; a végső döntést a részvénytársaság márciusi közgyűlése hozza meg. A társaság - amely többek között az acélgyártáshoz szükséges tűzálló termékeket szállította a Dunaferrnek - az elmúlt három évben saját tőkéjéhez mérten jelentős veszteségeket könyvelhetett el. A társaságban levő Dunaferr-üzletrész privatizálására két alkalommal is nyílt pályázatot hirdettek, azok azonban eredménytelennek bizonyultak. (MTI)



A Lufthansa eladja Amadeus-részvényeit

A Lufthansa a madridi tőzsdére bocsátja Amadeus-részvényeinek jelentős részét, így a helyfoglalási rendszert üzemeltető Amadeusban részesedése 18,3 százalékról 5,1-re csökken. A tranzakció során a Lufthansa 394 millió eurós bevételhez jut, amely 290 milliós könyvelés szerinti profitot jelent az idei pénzügyi évben. A GlobeGround és a DHL eladását követően a Lufthansa ezzel a lépéssel erősíti sajáttőke-alapját. (VG)



Kormányzati segítséget kér az Alitalia

Ismét a kormány segítségét kérte a súlyos pénzügyi helyzetben lévő olasz Alitalia légitársaság. A cég nem tudott dűlőre jutni a szakszervezetekkel. A tavaly októberben elhatározott, három évre szóló szanálási terv szerint a 21 ezer munkahelyből 1500-at szüntetnek meg, s további 1226 embert átképzés után más munkakörben akarnak foglalkoztatni. Hetek óta napirenden vannak a sztrájkok és tiltakozó akciók az Alitalia-dolgozók körében, a következőt március 5-ére tűzték ki. (Airwise)



Az Alcoa beszáll a Russzkij Aljuminyijba

A világ legnagyobb alumíniumipari konszernje, az amerikai Alcoa azt tervezi, hogy szövetkezik a Russzkij Aljuminyij (RusAl) céggel. Az amerikai vállalat 200 millió dollárért a RusAl-konszernhez tartozó két fémfeldolgozóban vesz részesedést. Középtávon az sem kizárt, hogy az Alcoa közvetlenül a RusAlban is vásárol részesedést - mondta az orosz vállalat egyik munkatársa. Az Oleg Deripaszka iparmágnás többségi tulajdonában lévő RusAl a világ három legnagyobb alumíniumgyártójának egyike. (Dpa)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.