cégsorok
Növekedésben az Invitel
Az Invitel Távközlési Rt. 2004-ben bevételét 10-12, profitját 15-20 százalékkal tervezi növelni - jelentette be Ian McKenzie elnök-vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján. A tavalyi üzleti mutatók még nem véglegesek, ezért nem hozták nyilvánosságra. Annyit azonban elárultak, hogy a bevétel jelentősen elmaradt a tervezettől, ami miatt költség-, s ezen belül 170 fős létszámcsökkentésre volt szükség a jelenleg 950 főt foglalkoztató cégnél. A helyi koncessziós társaságok sorába tartozó Invitelnek a múlt év végén közel 400 ezer lakossági és mintegy 35 ezer üzleti előfizetője volt. A múlt év tavaszáig Vivendi néven működött céget az AIG Emerging Europe Infrastructure Cund és a GMT Communications Partners koc-kázatitőke-társaságok vásárolták meg, s az elképzelések szerint négy évig nem tervezik eladni. (VG)
Kivonul a Boeing az Aeróból
A Boeing bejelentette, hogy kivonul az eladósodott cseh Aero Vodochody repülőgépgyártóból, ahol az amerikai cégnek 35 százalékos részesedése van. A cseh kormány a múlt héten 360 millió dolláros tőkeátszervezést hagyott jóvá, és sürgette a Boeing kilépését a cégből. Az amerikai társaság képviselője szerint az Aero elvesztette értékét, és ezért a továbbiakban nem áll szándékában semmilyen formában részesedni a cégből. Ezzel együtt azonban jó kapcsolatot szeretne tartani a Cseh Légitársasággal és a cseh kormánnyal is. A Boeing szerint állami támogatás nélkül a cseh repülőgépgyártó akár csődbe is mehet. (VG)


