Dunaferr: fejlődésre ítélve
A dunaújvárosi vasmű hatékony kihasználása érdekében a termelési kapacitás növelését és a termékminőség javítását tervezi a Donbass Ipari Szövetség, a Dunaferr leendő tulajdonosi konzorciumának vezetője - jelentette ki közleményében a Donbass igazgatótanácsának elnöke. Szergej Taruta mindezt a globális acélipari konjunktúra kínálta lehetőségek kapcsán hangsúlyozta, rámutatva, hogy az acélipari vállalatoknak a korábbiaknál nagyobb arányú fejlesztésekre nyílik lehetőségük. "A Dunaferr Rt. fejlesztése nagyban javíthatja a magyar vasipari ágazat versenyképességét, segítheti a munkahelyek megtartását" - jelentette ki.
Tavaly közel 85 százalékkal, 1,74 milliárd dollárra növelte bruttó forgalmát a szövetség, leányvállalatok nélkül. Bruttó nyeresége közel 39 millió dollárról 78,9 millióra emelkedett, nettó nyeresége pedig elérte a 26 milliórt. Tavaly több mint 20 millió dollárnyi adót fizetett Ukrajnában. Az eredményeinek javulásához a világpiaci konjunktúra és a csoport kül- és belföldön egyaránt megerősödött piaci pozíciója állt. A közlemény kiemeli a svájci Dufercóval kötött stratégiai szövetség, illetve értékesítési hálózataik egyesítésének kedvező hatását. Mindez a Dunaferr modernizációja szempontjából is előnyösnek ígérkezik Bruno Bolfo, a Duferco International Trading Holding elnöke szerint. (VG)


