Így keressünk pályázatokat
Az oldal nyitólapján rögtön egy könnyen használható keresővel találkozik az érdeklődő, amelynek segítségével a pályázatok kedvezményezettjei, a fejlesztési célok, az NFT intézkedései, a támogatási forma és a beadási határidő szerint egyszerű és kombinált keresések is végrehajthatók.
Kezdjük ismerkedésünket a honlappal úgy, mint egy dinamikus, ámde az uniós támogatások labirintusába még csak éppen betévedt, informatikai fejlesztéseket fontolgató kisvállalkozó. Fogalmunk sincs tehát még arról, hogy mely NFT-s intézkedésekkel kezdhetünk valamit, de a kereső első, a kedvezményezettek körét felsoroló sorában megtaláljuk a kisvállalkozás, a másodikban pedig az információs társadalom kulcsszavakat. A keresés eredményeként négy NFT-s és két hazai finanszírozású pályázatra bukkanunk. Válasszuk ki "A mikro- és kisvállalkozások interneten való megjelenésének támogatása" címűt, amelyről sejthetjük, hogy saját honlap elkészítésére biztosíthat támogatást. A megjelenő táblázat összefoglalja a pályázat legfontosabb tudnivalóit, és egy további klikkeléssel az "Elérhetőség" nevű sorra a kiírás teljes szövegét is megtalálhatjuk. Érdemes azonban a táblázatnak a támogatási feltételeket részletező sorát a többi pályázat esetén is átolvasni, hiszen példánkban saját honlap készítésére a "Tartalomipari és közcélú tartalomszolgáltatás fejlesztése", valamint az "Üzleti tartalomfejlesztés támogatása kis- és középvállalkozások számára" című pályázat keretében is elnyerhető támogatás.
A böngészést az "NFT Intézkedés" nevű sor azok számára könnyíti meg, akik tudják, hogy az általuk tervezett fejlesztést az NFT mely célkitűzés keretében támogatja. Az intézkedések még nem pályázatok, azonban a tendereket ezek alapján írják ki. Az intézkedésekkel tehát azért érdemes foglalkozni, mert még nem hirdették meg az összes pályázatot. Ha a kereső felett ráklikkelünk a "Támogatások teljes listája" sorra, láthatjuk, hogy a már kiírt pályázatok mellett számos esetben csak egy intézkedés címe szerepel. Ezekre kattintva az intézkedést összefoglaló táblázatot találjuk meg; annak teljes szövegére az "Elérhetőség" nevű sorban szereplő link vezet. Ez a szöveg valójában az illetékes szervezet által készített programkiegészítő dokumentum vonatkozó része. Minden, a Nemzeti fejlesztési tervben szereplő operatív programhoz tartozik ugyanis egy programkiegészítő dokumentum, mely részleteiben leírja, milyen jellegű projektekre mennyi pénz jut, valamint, hogy ezekre kik pályázhatnak. Ezeket a dokumentumokat egészében is elérhetjük, ha az oldal jobb oldalán kék mezőben szereplő Nemzeti fejlesztési terv fejlécű dobozon belül a "Programkiegészítő dokumentumok" sorra kattintunk. Erről az oldalról az egyes operatív programok intézkedéseinek rövid leírását is elérhetjük, azzal a kis kényelmetlenséggel, hogy a keresőben szereplő "hivatalos" címekkel ellentétben itt egyszerűbb elnevezésekkel találkozunk, amelyek ugyan kevésbé ijesztően hangzanak, ám az azonosítást nem könnyítik meg.


