Totális fordulat, megtörte a csendet a szegedi BYD-gyár: először nyilatkozott a hatósági razziáról, semmi se úgy történt – „Nem felel meg a valóságnak”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA lap forrása szerint a hatóságok a munkások tartózkodási engedélyeit, társadalombiztosítási kártyáit, munkaszerződéseit és más jogi dokumentumait ellenőrizték. Arról nem adtak hivatalos tájékoztatást, hogy a helyszíni vizsgálat közvetlenül része volt-e a kormány által bejelentett szélesebb körű eljárásnak. A BYD szerint viszont „az értesülés valótlan”.

Fotó: Joó István / Facebook
A BYD szerint nem történt hatósági razzia a szegedi gyárban
„A szegedi BYD-gyár építkezésén nem történt hatósági razzia, és nem került sor a munkavállalók ilyen jellegű ellenőrzésére sem.
A rendelkezésünkre álló információk alapján a hivatkozott beszámoló állítása nem felel meg a valóságnak
– áll a BYD lapunkkal közölt válaszában, melyben az állítólagos hatósági razziáról kérdeztük a céget.
A hatósági helyszíni ellenőrzés közvetlen előzményének tekinthető, hogy Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy megvizsgálják a szegedi beruházáshoz kapcsolódó valamennyi döntést, tárgyalást és állami kötelezettségvállalást, amelyben Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter részt vett. A kormányfő közlése szerint az ellenőrzés kiterjedhet
- az állami támogatásokra,
- az adókedvezményekre,
- a gyorsított engedélyezési eljárásokra,
- a környezetvédelmi könnyítésekre és azokra a közpénzből finanszírozott fejlesztésekre is, amelyek a beruházást segítették.
A miniszterelnök bejelentésének közvetlen előzménye, hogy Szijjártó Péter a múlt héten bejelentette: lemond parlamenti mandátumáról, és a BYD külső kapcsolatokért, valamint új üzleti lehetőségekért felelős vezetőjeként folytatja pályafutását. A kinevezés összeférhetetlenségi kérdéseket vethet fel.
Mint írtuk, a BYD-beruházás átvilágítása – amennyiben az megvalósul – egy szélesebb kormányzati irányváltás része lehet. A májusban hivatalba lépett új kabinet vizsgálni kezdte az előző kormány idején Magyarországra érkezett kínai beruházásokat, különös tekintettel a munkaügyi és környezetvédelmi szabályok betartására.
Ez azt jelenti, hogy a szegedi helyszíni ellenőrzés következményei nem feltétlenül korlátozódnak a BYD-ra. Amennyiben a kormány egységes elvek alapján tekinti át a korábbi kínai beruházásokat, más kínai hátterű vállalatoknál is ellenőrizhetik a munkavállalók jogi helyzetét, az engedélyezési eljárásokat, az állami támogatásokat és a környezetvédelmi vállalásokat.



