BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kérdéses az erdélyi tévé indulása



Igaz, az Erdélyi Magyar Televíziót (EMTV) elindító alapítvány a hét végén megalakult, egyelőre nem lehet tudni, milyen pénzügyi forrásból indulhat el az erdélyi magyaroknak szóló csatorna. Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly novemberi ígérete szerint a nyártól sugározhatna az EMTV.

Lapunk úgy tudja, nem tisztázott, hogy milyen pénzügyi forrásból állítható fel a műsorsugárzó, és tovább nehezíti a csatorna elindulását és működtetését az is, hogy még nem tudni, miképpen érintik a magyarországi költségvetési megszorítások a kisebbségeket támogató alapítványokat.

Az elképzelések szerint a leendő televízió műholdon sugároz majd és a kábeltévérendszereken vagy helyi földi sugárzóállomásokon keresztül juthat el a nézőkhöz. A Transindex hírportál becslése szerint a közvetítési díj évi 140-180 ezer dollárba kerülhet, a szükséges stúdió létrehozására pedig legalább 1 millió dollárt kellene költeni.

A hét végén megalakított, a televízió elindításával és működtetésével felruházott alapítvány vezetésére tizenhárom tagú kuratóriumot kértek fel. Az elnöki tisztséggel Nagy Zsoltot, az RMDSZ ügyvezető alelnökét bízták meg. Az Erdélyi Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete közleményben üdvözölte a lépést, ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot: az új adóállomás anyagi támogatása nehogy a Duna Televízió költségvetésének a rovására történjék.

Nagy Zsolt a Világgazdaságnak elmondta, folyamatosan tárgyalnak a televízió indításáról. Hangsúlyozta: az EMTV felállításához elengedhetetlenül szükséges az ígért pénzügyi támogatás. Jelezte: reméli, hogy nem érintik a megszorítások az EMTV ügyét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.