Megasztár: siker és csalódás
Bár nézettségi adatai elmaradnak a legnépszerűbb műsorokétól, mégis a Tv 2 egyik legsikeresebb programjának bizonyul a Megasztár című produkció. Ebből adódóan a hirdetési díjak helyett inkább a szponzori és telekommunikációs bevételeknek köszönheti üzleti sikerét a Tv 2 sztárcsináló műsora. A hétről hétre közel százezer szavazót vonzó tehetségkutató show révén becslésünk szerint csak a telefonhívásokból és SMS-ekből adásonként mintegy 20 millió forintos bevétel származik, melyen a Tv 2, illetve a telefonszolgáltatók osztoznak.
A Megasztárhoz hasonlóan a nézők szavazataira számító interaktív televíziós műsoroknak - valóság- és túlélőshow-k - köszönhetően az elmúlt másfél évben az emelt díjas SMS-ek forgalma ötszörösére emelkedett, és egyes szakértők szerint az összes emelt díjas SMS-ből származó bevétel közel egynegyede köthető az ilyen jellegű műsorokhoz - olvasható a Népszabadság keddi összeállításában. A szolgáltatók tapasztalatai azt mutatják, hogy a műsorok idején az átlagos SMS-forgalom 2-10-szeresét kell lebonyolítaniuk, ami szintén azt jelzi, hogy rendkívül népszerűek ezek a programok.
A Tv 2 saját készítésű zenei tehetségkutató vetélkedőjét, a november közepén indult Megasztárt Kereszty Gábor, a társaság vezérigazgatója tavaly decemberben 2004 elejének zászlóshajójaként említette. A jövőben elképzelhető az is, hogy évente jelentkezik majd a Megasztárhoz hasonló tehetségkutató műsorral a csatorna, de egyáltalán nem biztos, hogy az új vetélkedők is zenei jellegűek lesznek - közölte egy korábbi háttérbeszélgetésen Kereszty Gábor.
A sztárcsináló műsorban való szereplésért a résztvevők is komoly "árat fizetnek".
A döntőbe jutott sztárjelöltek ugyanis hosszú időre elkötelezik magukat a Tv 2 mellett, hiszen határozott idejű szerződés köti őket a társasághoz, ami még a kiesettekre is vonatkozik, ugyanis érvényessége nem csak addig szól, amíg versenyben vannak. A kontraktusok pontos időtartalmát a csatorna vezetői nem közölték.
A megállapodás továbbá kiterjed a versenyben lévők külső fellépéseire is, amelyekért az énekesek már külön juttatást is kapnak, de a kiesett versenyzők szerepléseihez is szükséges a Tv 2 engedélye.
A műsor énekesei a sorozatos megméretések miatt komoly feszültség alatt vannak, és az idő előrehaladtával, ahogy a csapat fogy és a tét egyre nagyobb, időnként már felszínre kerülnek a csalódások és az indulatok is, mint például a legutóbbi műsorban Oláh Ibolya esete mutatja.
A Megasztár szereplőinek népszerűségét és az adás üzleti sikerét jelzi az is, hogy a műsor dalaiból készült válogatásalbum hetek óta vezeti a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének toplistáját.


