Merre tart a CEP-piac?
"Alig néhány esztendő alatt a futár-, az expressz- és a csomagszolgálatok (az ún. CEP-szolgálatok) a szállítmányozási piac nélkülözhetetlen részeivé váltak. Nemigen akad olyan szakma, amely elboldogulna e gyors szolgáltatások nélkül. És jelentőségük tovább növekszik. A CEP-szolgálatok ugyanis időközben a fuvarozási piac markáns szereplői lettek. Egyedül ebben a szegmensben érhető el még számottevő növekedés, és - valamennyi előrejelzés egybehangzó vélekedése szerint - ez a tendencia még jó ideig el is tart." Ez az idézet a hamburgi illetőségű MRU-tól (Manner-Romberg Unternehmensberatung) származik, a CEP betűszó elterjesztőjétől, a csomagpiac legavatottabb elemzőjétől - mondta a szakember.
A csomag-, expressz- és futárszolgálatok jelentőségének növekedése Magyarországon is egyértelműen érzékelhető, ugyanakkor ez az iparág a szállítási, illetve logisztikai szakmán belül még nem szerezte meg az őt megillető helyet.
Ha a szaksajtót figyelemmel kísérjük - fogalmazott -, akkor a legtöbbet a szállítmányozásról olvashatunk (és az a tendencia is megfigyelhető, hogy ez alá nagyon sok mindent "besöpörnek"). Mostanában egyre gyakrabban a logisztika és az SCM (az ellátásilánc-menedzsment angol rövidítése) is szóba kerül, de a csomaglogisztikai cégek és a kiscsomag-disztribúció mint szakma nem kap kellő figyelmet.
A szakember szerint a sajtóban, sőt szakmán belül is meglehetős káosz uralkodik a terminológiában, még abban sincs tökéletes egyezés, hogy mit is nevezünk csomagnak (kiscsomagnak). A legjellemzőbb, a sajtóban szinte állandóan megjelenő tévedés, hogy a csomaglogisztikai cégeket, amelyek a csomagok felvételét, szállítását és kézbesítését végzik, csomagküldő szolgálatnak nevezik. Ez teljesen hibás, mert csomagküldő az a cég, amely távkereskedelmet végez, oly módon, hogy a tőle megrendelt árut csomagban küldi ki (amelyhez igénybe vehet egy CEP-céget), tehát egy kereskedelmi, nem pedig egy logisztikai vállalkozás.
Bárányi Ildikó szerint a klub egy olyan közös fórumot teremt, amely lehetővé teszi a CEP-területen működő cégek párbeszédét, egymás jobb megismerését, közös érdekek, együttműködési lehetőségek feltárását, másrészt a szakmának a "kifelé" való jobb kommunikációját.
A szakember a klub létrejötte kapcsán elmondta, hogy az MLBKT keretein belül már sikeresen működik a beszerzési klub. Ennek mintájára az MLBKT egyéni tagjaként - aki már közel tíz éve a CEP-piac különböző cégeinél dolgozik operációs és értékesítési, illetve marketingterületen - javasolta a "csomagos" tagozat létrehozását. A tagozat egy szakmai, nem pedig érdekvédelmi szervezetként kezdi meg a munkát, éppen ezért a klubba a szakemberek, nem pedig a cégek lépnek be - mondta. A klubtalálkozókra minden páratlan hónap utolsó csütörtökén kerül sor. A következőn Bárányi Ildikó vitaindító prezentációja alapján a CEP-piac magyarországi struktúráját, szegmenseit vitatják meg a résztvevők.
A CEP Klub céljai a következők: fórumot teremteni a CEP-szektorban tevékenykedő szakemberek számára a megismerkedésre, szakmai vitákra, kapcsolatteremtésre egy semleges terepen, melyet az MLBKT jelent. A szakemberek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtése, amely megalapozza egy bizalmi(bb) légkör kialakítását. A különböző szolgáltatási ágak és piacuk meghatározása, szétválasztása. A mindennapokban használt kifejezések és fogalmak közös értelmezése. A közösen kialakított fogalomrendszer erőteljes kommunikálása a sajtó felé, szakújságírók tájékoztatása, a CEP-szolgáltatások kedvező sajtójelenlétének elősegítése. A szakmára vonatkozó törvényi szabályozás közös értelmezése, a végrehajtás befolyásolása, közös érdekek megjelenítése. A szakmai információforrások ismertetése, közös "tudásbázis" létrehozása (internetes fórumok és szakmai lapok, egyesületek, szervezetek, események, továbbképzési lehetőségek). Belföldi és külföldi példák és gyakorlati megoldások ismertetése. Végül, de nem utolsósorban szakmai újdonságok bemutatása, megvitatása.
Az alakuló ülésen 14 cégtől 22 szakember lépett be a klubba, továbbiak pedig már jelezték csatlakozási szándékukat. Ez már önmagában is ígéretes indulás - véli a tagozat kezdeményezője - , hiszen a párbeszéd megkezdését biztosítja az igen erős versenyhelyzettel jellemezhető CEP-piac képviselői között. Már azt is komoly eredménynek tartja, hogy a jelenlévők személyesen találkoztak, beszélgettek, és igényt tartanak a kapcsolat folytatására.


