BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sármelléken felszállt a füst

Tavasszal megkezdődhet végre a sármelléki repülőtér fejlesztése, az azonban továbbra sem dőlt el még, hogy a Budapest Airport Rt. átveszi-e a légikikötő üzemeltetését. Április 3-án pedig érkezik az első charterjárat, ezekből az idén az előzetes hírek szerint több mint százat fogadnak majd.



Mintegy kétmilliárd forintos beruházással akár már jövőre megkezdődhet a szombathelyi repülőtér kiépítése a két partnerváros, Szombathely és a burgenlandi Oberwart (Felsőőr) együttműködésében. A Savaria Airport elsősorban teherszállító repülőgépeket várna. Az ingatlanfejlesztő az Unger International, a felsőőri székhelyű Unger Stahlbau-gruppe vállalata lesz. A szombathelyi önkormányzat tulajdonában lévő repülőtér 200 hektáron helyezkedik el, de a terület további 100 hektárral bővíthető. A tervek szerint első lépcsőben egy 1600 méter hosszú, 40 méter széles szilárd burkolatú kifutópálya, valamint egy 3000 négyzetméter alapterületű épületegyüttes, utascsarnok és több kiszolgálólétesítmény készülne el.

A tavasz folyamán várhatóan előrelépés lesz a sármelléki Balaton West Airport fejlesztésében is, hiszen már körvonalazódik a kormány által biztosított 670 millió forintos fejlesztési támogatás felhasználásának módja. Ebből a pénzből a pályafényt és a navigációs berendezést újítanák meg, illetve részben finanszírozható lenne a repülőtér őrző-védő rendszerének a kiépítése is. Emellett a repülőtér üzemi területén kívül eső, közel 200 hektáros földterületre terhelt jelzálogbejegyzés lekerült a tulajdoni lapról, így ez a terület szabadon hasznosítható, az ebből befolyó pénzt a légikikötő fejlesztésére kell fordítani. Arról azonban továbbra sincs döntés, hogy ezt átveszi-e a Budapest Airport Rt., vagy sem. Ez ügyben pedig mielőbb dűlőre kellene jutni, mert április 3-án érkeznek az első járatok, amelyek egyenként 50-70 vendéget hoznak a közeli fürdőhelyekre. Ezt követően április 25-én érkezik az első Boeing-737-es is. A chartergépeket jellemzően heti rendszerességgel fogadják majd. A már bejelentett járatok száma meghaladja a százat.

Szombathelyen a jelenlegi füves repülőteret újabb területekkel bővítve, hosszabb távon akár egy 3500 méter hosszúságú futópálya is megépíthető. Már első lépésben olyan pályát építenének, amely a nap 24 órájában fogadhatna gépeket. Arról egyelőre nincs információ, hogy az osztrák cég milyen forrásokból kívánja finanszírozni a magyarországi beruházást. A 11 országban jelen lévő ausztriai vállalat árbevétele 2003-ban meghaladta a 150 millió eurót. Magyarországon eddig az autó- és az élelmiszeriparban szereztek érdekeltségeket.

Ugyanakkor a napokban megállapodás született a miskolci füves repülőtér sorsát illetően a tulajdonos miskolci, illetve sajóbábonyi önkormányzat, valamint az üzemeltető repülős egyesület között. E szerint a jövőben a sportcélok mellett a polgári légi közlekedésbe is be kívánják kapcsolni a borsodi légikikötőt. Miskolcnak érdekében áll, hogy a csaknem 130 hektáron elterülő repülőtér a sportcélú üzemeltetés mellett a nem menetrend szerinti polgári repülés, a légimentés és az esetleges katasztrófahelyzet rendezéséhez szükséges légibázis működtetése is biztosított legyen. Mindezeken túl nem elhanyagolható a repülőtér gazdasági szerepe sem. A környéken ugyanis több olyan vállalkozás alakított ki bázist, amely számára a gyors megközelítés sem mellékes szempont. A reptér ráadásul az M3-ast Miskolccal öszszekötő M30-as sztráda folytatásaként épülő, a megyeszékhelyet elkerülő fél gyűrű és a 26-os út csomópontjában van, azaz gyors csatlakozást biztosít a környékbeli ipari parkokhoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.