BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Offenzívában a DaimlerChrysler

Újabb modellekkel akarja javítani észak-amerikai és nyugat-európai piaci pozícióit a DaimlerChrysler. A német-amerikai vállalat az idén befejezi az átszervezési programot, de fokozza a takarékosságot.

A stuttgarti székhelyű német- amerikai DaimlerChrysler csoport szerint a világgazdaság általános javulása az idén kedvezni fog a gépkocsipiacoknak is, így az észak-amerikai eladások is mérsékelten nőhetnek. Ám jelentősebb eredményjavulással csak 2005-től számol, amikor a társaság új modelljei - 2004 és 2006 között mintegy 50 bevezetését tervezi - már nagyobb tömegben megjelennek a forgalomban.

A konszern tavalyi árbevételének nem kedvezett, hogy az autók iránt globálisan viszszafogott volt a kereslet, az euró pedig felértékelődött a dollárral szemben - ismerte el Jürgen Schremp, az igazgatóság elnöke. Így a 2002. évinél mintegy 200 ezer darabbal kevesebb (összesen 4,3 millió) személy- és haszongépjárművet értékesített, míg az euróban számolt árbevétele 7,4 százalékkal csökkent.

Az eredménymutatók még jobban gyengültek: a működési eredmény 17, a konszern nettó nyeresége 91 százalékkal szűkült. Igaz, ez utóbbiban a 2001-ben elhatározott átszervezési program költségei komoly szerepet játszottak.

A DaimlerChrysler árfolyam-változásoktól megtisztított összárbevétele ugyanakkor 3 százalékkal nőtt, és a szokásos tevékenységből származó (a rendkívüli kiadások és bevételek nélküli) 5,1 milliárd eurós működési eredmény is megfelelt az eredeti célkitűzésnek. Ebben nagy része volt a Mercedes Car csoport jó teljesítésének, amelynek személyautó-eladásai (több mint 1,2 millió jármű) alig csökkentek, miközben az árbevétele és a működési eredménye egyaránt nőtt. A Mercedes-Benz modellek német- és franciaországi mennyiségi forgalmának visszaesését ugyanis más piacok, például a brit) bővülése közel kiegyenlítette.

A vállalatcsoport első számú vezetője szerint a tengerentúli Chrysler csoport nehezebb évet zárt, noha jelentős erőfeszítést tettek a pénzügyi mutatók javítása érdekében. Az eladásai mintegy 180 ezer darabbal szűkültek, miközben a tetemes átszervezési költségek miatt 506 millió eurós működési veszteséget könyvelt el, a második fél évben feljavult jövedelmezősége ellenére.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.