BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új porszívócsalád Jászberényből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



A közelmúltban újabb porszívótermék-család gyártása indult el az Electrolux jászberényi gyárában. A svéd háztartásikészülék-gyártó magyarországi üzemében 1992 óta szerelnek össze porszívókat. A gyártási kapacitás a kezdeti évi 15 ezerről mára kétmillió felettire nőtt. A Magyarországon gyártott termékek fejlesztéséhez évente 300-700 millió forintos beruházás valósul meg. Első lépésben az európai piacokon, majd a Távol-Keleten és Ausztráliában értékesítik majd a középkategóriás porszívómodellt.

Magyarországon március elejétől forgalmazzák a termékcsalád itteni piacra szánt három típusát. Várható piaci áruk 20 900 és 35 900 forint körül lesz, függően a modellek kivitelétől és a kereskedői akcióktól.

A készülék fejlesztése a stockholmi fejlesztési központban kezdődött az alapkonstrukció kialakításával. Miután az első prototípus elkészült, a termék végleges kialakításában a jászberényi porszívógyár fejlesztőmérnökei, gyártástechnológusai, minőségbiztosítási mérnökei is részt vettek. Kiemelt szerepet kaptak a hazai szakemberek a beszerzési feladatokban, a beszállítók kiválasztásában.

A porszívógyár folyamatosan növeli a magyar beszállítói arányt, ami jelenleg megközelíti a 70 százalékot - mondta Vass Attila a jászberényi porszívógyár igazgatója.

A svéd csoport Jászberényben található ipari bázisán évente közel 4 millió terméket - hűtőkészüléket, fagyasztóládát, porszívót - szerelnek össze. Az Electrolux Lehel Kft. a múlt évet 113,4 milliárd forintos árbevétellel zárta. Az anyacég, amely a világ legnagyobb háztartásikészülék-előállítója, ma már teljes termelésének közel 8 százalékát gyártatja magyarországi leányvállalatánál. Ez az arány - részben a közelmúltban bejelentett új, nyíregyházi hűtőgyári beruházás révén is - néhány éven belül elérheti a 10 százalékot.

Tavaly 3 milliárd forintot fordított a cég fejlesztésre, az idén a már említett bővítésnek köszönhetően ennek több mint a négyszeresével, 12,9 milliárddal számolhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.