BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bikavérverseny Egerben

Másodszor tartanak Egerben bikavér-konferenciát és -versenyt - tájékoztatta a Világgazdaságot Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. ügyvezető igazgatója, a rendezvény társszervezője. A ma kezdődő eseménysorozat május 1-jén zárul az egri és a szekszárdi tételek versengésével.

A konferencia középpontjában a bikavér - mint a magyar borágazat legismertebb márkaneveinek egyike - kereskedelmi és marketingértékének elemzése áll. Ennek jegyében az első napon neves szakemberek és termelők értékelik a nemrégiben bevezetett eredetvédelmi szabályzat alkalmazásának lehetőségeit és tapasztalatait, illetve arra a kérdésre keresnek válaszokat, hogy hol a bikavér helye a piacokon. Előadást tart mások mellett Kállay Miklós tanszékvezető tanár, Botos Ernő Péter, a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet vezetője, illetve olyan ismert termelők, mint Gál Lajos vagy Pók Tamás. A kereskedelmi feltételekkel és esélyekkel foglalkoznak a második napon magyar - Oláh László a Corvinum Kft. részéről -, lengyel és holland szakértők. Lesznek ezenkívül előadások a bikavér házasításáról is. Ez utóbbi programot színesíti, hogy a részt vevők az előadások előtt különféle alapborokat kóstolhatnak, a végén pedig megízlelhetik, hogy ismert termelők milyen bikavéreket házasítottak ezekből. (GA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.