Akcióban az új Alitalia-főnök
Giancarlo Cimoli, az Alitalia újonnan kinevezett vezérigazgatója a hét végén a vállalat vezetőivel találkozott, akik a csőd felé tartó légitársaság pénzügyi helyzetét ismertették. A cég adóssága mára elérte a 600 millió eurót. Az idei első négy hónapban több mint 250 millió euró veszteséget halmozott fel, ebből az elmúlt 17 napban 45 millió eurót.
Cimoli szanálási tervet készít elő, ennek részletei egyelőre nem ismeretesek. Sok függ attól, hogy az erős szakszervezetek elfogadják-e. A légitársaság sanyarú pénzügyi helyzetét a felügyelőbizottság csütörtökön tárgyalja. Szakértők szerint csakis magánbefektetők tudnák talpra állítani a céget, ezt a Berlusconi vezette kormány is szorgalmazza. Tőkeemelést kellene végrehajtania ahhoz, hogy magáncégek beszállhassanak az Alitaliába. A hatalmas adósság miatt azonban a tőkeemelés mértéke akár az egymilliárd eurót is elérheti. Érdekes fejlemény, hogy a helyzetet szeretné kihasználni a német Lufthansa. Ennek elnöke, Wolfgang Mayrhuber jelezte: fontolóra veszik, hogy esetleg bekapcsolódnának a megmentő konzorciumba, ha megfelelő részesedéshez jutnának az Alitaliában.


