Mintegy másfél-két milliárd forintos beruházással egy akkumulátorfeldolgozó üzemet építene fel Szászbereken a legnagyobb hazai akkumulátorgyártó cég, a Jász-Plasztik Kft. A jászberényi központú vállalkozás a beruházással 70-80 főt foglalkoztató, évi 10 ezer tonna leselejtezett akkumulátor hasznosítására képes üzemet hozna létre, amelynek befogadását a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település lakossága a hét végén megrendezett helyi népszavazáson hagyta jóvá. A kedvező eredménnyel zárult referendumot követően megkezdődhet a szükséges vizsgálatok elvégzése, majd az engedélyeztetés, s a kivitelezés időtartamát is figyelembe véve az üzem várhatóan másfél év múlva indulhat el - közölte kérdésünkre Balatoni Henrik.
A projekt-előkészítésbe bekapcsolódott Hungakku Kht. vezetője elmondta: a tervek szerint a Jász-Plasztik a technológiát az olasz Engitech vállalattól vásárolja majd meg, amely a viszonylag kis kapacitás mellett is gazdaságosan működtethető. Ugyanakkor a bontóüzem várhatóan csak az első üteme lesz a beruházásnak, ugyanis a Jász-Plasztik ezt követően az új akkumulátorok gyártását is a szászbereki ipari parkba vinné, a bontóüzem felépítéséhez hasonló volumenű fejlesztést végrehajtva. A két ütemben történő fejlesztés előnye lenne, hogy a bontóüzem helyben ki tudná szolgálni ólommal a Jász-Plasztik új termelő egységét. Emellett a szászbereki bontóüzem várhatóan a másik két hazai gyártót, a zalaegerszegi Akksi Kft. és az egri Starter Akkumulátorgyártó Kft. ólomigényét is ki tudná elégíteni, amelynek megszervezésében várhatóan szintén közreműködik majd a Hungakku.
A bontóüzem működtetéséhez szükséges alapanyag-mennyiséget a Jász-Plasztik a vele szerződésben álló - részben általa alapított - koordinálószervezetektől vásárolná meg. Magyarországon évente 18-20 ezer tonna akkumulátorhulladék keletkezik, s a két hazai koordinálószervezet ennek több mint 90 százalékának begyűjtését megszervezi, igaz, a visszavett akkukat egyelőre Ausztriába, Szlovéniába és Csehországba szállítják hazai feldolgozó hiányában.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy az első hazai akkumulátorfeldolgozó megépítése körül komoly verseny bontakozhat ki, ugyanis valamivel korábban indította el projektjét a Greentech Vekerd Kft. is, amely mintegy hárommilliárd forintos beruházással a Hajdú-Bihar megyei Vekerden építene egy évi 25 ezer tonna leselejtezett akkumulátor feldolgozására alkalmas üzemet jövő év végéig.
Szakértők szerint a hazai bontóbázis létrehozása mellett szól, hogy a világpiaci fémárak az utóbbi egy-két évben szinte folyamatosan emelkednek, ám a magyarországi feldolgozásnak a szűkös hazai alapanyag-mennyiség korlátot szabhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.