Az értéknövekedés lehet a legvonzóbb a magyar befektetők szemében Romániában - vélte lapunknak adott nyilatkozatában Czibere Ilona, a Mitropa US Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság a közelmúltban - a nagyváradi HPI céggel közösen - vágott bele a romániai üzletbe, és azt reméli, hogy ha lassan is, de felfuttathatja a romániai kínálatot.

Romániában elsősorban nem a kisbefektetők szerezhetnek jó telkeket vagy kereskedelmi ingatlanokat, illetve lakásokat, az ügyvezető úgy látja, hogy inkább a nagyobb befektetőknek érdemes próbálkozni. Akár többhektáros nagy telkeket is megéri vásárolni, s azt vagy közművesítés nélkül, több év múlva, pusztán az értéknövekedésben bízva eladni vagy fölparcellázni és lakóparki telkeket árulni. Nem kizárt az ingatlanfejlesztés se, de ehhez nyilván nagyobb tőke szükséges - fűzte hozzá.

Czibere Ilona elismerte: már évekkel ezelőtt szerették volna Romániát is bevenni a kínálatba, de a stabilitás hiánya ezt nem tette lehetővé. Az elmúlt egy-két évben azonban fokozatosan javult az ország gazdasági teljesítménye, gyorsan haladtak az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon, és a jogi környezet is kiszámíthatóbb lett. Feltétlenül fontos volt azonban a megbízható helyi partner megtalálása, most a HPI-vel egy évre szóló kizárólagos szerződést kötöttek.

Németh Zsolt, a HPI ügyvezetője lapunknak kifejtette: egyelőre nem tart attól, hogy a román jelzálogpiac olyan sebességgel fejlődik, mint a magyar az elmúlt másfél-két évben. Magyarországon a korábbi éveknél könnyebb hitelfelvételi lehetőségek megdobták a keresletet, amit az árak ütemes emelkedése követett. Románia még messze van ettől, de a vezető szerint egy-másfél éven belül ott is jóval több forrásból lehet majd kölcsönhöz jutni, s ez is megélénkítheti a lakáspiacot.

Romániában élénkebb a külföldi tőke, amióta felgyorsultak az uniós csatlakozási tárgyalások, s ebben a folyamatban egyre több a magyar résztvevő is. Az idei első fél évben 286, magyar tőkével alapított céget jegyeztek be, az eddigi befektetések értéke már meghaladja a hatszázmillió dollárt. A cégek számát figyelve Magyarország a hetedik a külföldi befektetők listáján, a befektetések nagysága szerinti összesítésben pedig a tizenharmadik. Júliussal bezárólag az elmúlt években összesen 4678 magyar tőkeérdekeltségű vállalatot jegyeztek be keleti szomszédunkban.

Magyarországról egyelőre egyetlen jelentősebb ingatlanfejlesztő, a TriGránit Fejlesztési Rt. érkezett több romániai városba. A társaság már megkezdte a kolozsvári bevásárló- és szórakoztató-központ építését és a közelmúltban elnyerte a bukaresti vegyes funkciójú (bevásárlóközpont, iroda, szálloda, parkoló, szórakoztató-központ) ingatlan építésének jogát. A beruházás több mint egymilliárd eurós.

A kisebb befektetőket főleg a lakóingatlanok érdeklik. A lakóházak zöme a második világháború után épült, és erős felújításra szorul. Állami tulajdonban van a mezőgazdasági területek túlnyomó része, és folyamatosan csökken az állami rész a gazdasági termelőegységek tulajdonát képező ingatlanoknál. A kilencvenes évek végén több törvény, illetve kormányrendelet foglalkozott a külföldiek tulajdonszerzésével, beleértve az ingatlant is. A hatályos rendelkezések szerint a földet kivéve közvetlen tulajdonosok lehetnek a külföldiek. Romániában szintén azzal kerülik meg ezt, hogy helyben bejegyzett gazdasági társaságot alapítanak, az ugyanis birtokolhat földterületet is. Igaz, csak a felszámolásig, amikor egy éven belül el kell adni a földet olyan személynek, aki jogszerűen birtokolhatja azt. Bárkit kérdeztünk azonban, azt tanácsolta: feltétlenül jogász és közjegyző segítségét kell kérni az ingatlanokkal kapcsolatos ügyintézéskor. A Ziarul Financiar szerint a külföldiek feltornászták a földárakat: a tíz hektárnál nagyobb területek ára egyetlen év alatt kétszeresére nőtt, s 500-1200 euró hektáronként.

Kevesen tudják, hogy az 1991-ben elfogadott, majd 1998-ban módosított földtörvény szerint legfeljebb kétszáz hektárnyi földterületet lehet birtokolni. Ez a kitétel különösen annak fényében fontos, hogy a mezőgazdasági földterület rendeltetésének megváltoztatásához - száz hektárt meghaladó földterület felett - a kormány jóváhagyása szükséges. Ennél kisebb terület (legfeljebb egy hektár) esetében a megyei mezőgazdasági főigazgatóság, egy és száz hektár közöttinál a mezőgazdasági minisztérium igenje szükséges. Romániában nagyon sok magyar érdeklődő bajlódott-bajlódik a telekkönyvi kivonattal. Az egész országra kiterjedő telekkönyvi rendszer egyébként mindössze nyolc éve létezik. Azt megelőzően csak Erdélyben és Észak-Moldvában, az Osztrák-Magyar Monarchia területén használták ezt a módszert.