BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Figyelnek a skandináv térségre

A skandináv ingatlanpiac az idén folytatta a korábbi évekre is jellemző ütemű növekedést. A húzóerőt a svéd piac jelenti, ahol 2005 első felében a forgalom elérte az ötmilliárd eurót, az év végéig pedig a rekordösszegű, 11 milliárdos befektetési szintet is meghaladták. A régión belüli más országok befektetéseinek élénkülése mellett vezető szerepet játszanak a német nyílt és zárt végű, az amerikai és angliai befektetési alapok.

A dán piacon továbbra is nagymértékű a kereslet, amelyhez a kínálat nem képes teljes mértékben igazodni, mindez pedig a hazai intézményi és magán-, illetve a külföldi invesztorokat egyaránt stratégiájuk átgondolására kényszerítette. Így a hagyományos befektetési elképzeléseket egyre több, az adott helyzethez alkalmazkodó elemmel kell kiegészíteni. A kereslet élénkülése pedig átlagosan 10-15 százalékos áremelkedést hozott az elmúlt három évben. Dániában különösen népszerűnek bizonyulnak a logisztikai ingatlanok, amelyek befektetési célú megvásárlását adókedvezmények, illetve kedvezményes amortizációs szabályok is bátorítják. A vonzó területek ára már ma is mintegy hatszázalékos többletet tartalmaz.

A svédországi ingatlanpiacot meghatározó hazai befektetők mellett a fellendülést az Európából, az USA-ból és Ázsiából beáramló tőke erősíti. A legfontosabb városokban már hiány mutatkozik megvásárolható új építésű irodahelyiségekben, de ez nem hátráltatja a befektetőket abban, hogy új területeket keresve a logisztikai, oktatási vagy egészségügyi ingatlanok területén is megjelenjenek. Mindamellett a Stockholm és környékét jellemző meglévő irodahelyiség-kapacitás jelenleg is kétmillió kihasználatlan négyzetmétert kínál a bérlőknek, ami a bérleti árak erőteljes zuhanását hozta magával. VG

Élénkítik a keresletet a hálózatok

A logisztikai piacot az új építésű, általában 10-20, de nemritkán 40 ezer négyzetméteres beruházások tartják mozgásban, míg a kiskereskedelmi egységek tekintetében a bérelhető üzlethelyisé-gek terén tapasztalható élénkülés.

A városközpontokban és a külvárosokban egyaránt a Svédországban újonnan megjelenő ruházati, élelmiszer-kereskedelmi láncok alkotják a kereslet gerincét.

A városközpontokban és a külvárosokban egyaránt a Svédországban újonnan megjelenő ruházati, élelmiszer-kereskedelmi láncok alkotják a kereslet gerincét. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.