Cégvilág

Lehetett volna rosszabb is: Igazságos a Fradi kizárása

Elkésett, ugyanakkor igazságos döntésnek nevezte a Magyar Hírlapban megjelent cikkében Kolláth György alkotmányjogász a Fradi kizárásáról született határozatot. "Az MLSZ sajátos másodfokú bizottsága nem tehetett mást, mint hogy megállapította a versenyfeltételek – idézet a sporttörvényből – ''a sportszervezetek számára azonos pénzügyi, adminisztratív, technikai és szakmai követelmények'' hiányát az FTC esetében, ami az első osztályú nevezés visszautasítását eredményezte" - írja Kolláth. A szakértő szerint inkább az a kérdés, hogy az MLSZ miért nem korábban hozott ilyen értelmű döntést. Maga egyébként nem tartja kizártnak, hogy a körülmények jogilag kifogásolhatók, a döntés ennek ellenére igazságosnak tekinthető. "A sporttörvény (Stv.) szerint hivatásos bajnokságot csak szakszövetség szervezhet, az MLSZ ilyennek számít. Versenyrendszerében csak az vehet részt, akinek nincs kilencven napnál régebbi, lejárt köztartozása. A bajnokságban önálló jogi személyek, cégek vesznek részt, s a focivállalkozásnak a magánjogi szervezetek és személyek irányában sem lehetne kifizetetlen adóssága. Ezt az MLSZ – európai normák szerinti – szabályzata írja elő, sőt időnként szankcionálja is" - szögezi le az alkotmányjogász, aki hozzáteszi: "Az MLSZ megtehette volna, hogy a legkisebb kétely esetében, akár a versenysorozat közepén is, az APEH-hez fordul, és kikéri, majd közzéteszi a klub köztartozásának tényére és mértékére vonatkozó, közérdekű adatokat. Megszabhatta volna, hogy a nevezés feltétele óvadék letétele, melyből finanszírozható egy esetleg menet közben bedőlő csapat maga után hagyott sara."

A lapban megszólalt Kisteleki István, az MLSZ elnöke is, aki úgy vélte, hogy a tegnapi határozat a klub számára a kisebbik rossz. Az elnök azt nyilatkozta, hogy nekik tiszta a lelkiismeretük, sok mindent tettek azért, hogy ne kelljen kizárni a Fradit, ám ha az egyesület - Kisteleki szerint - felelőtlen vezetőihez hasonlóan gondolkodnak, és engedik indulni a csapatot az NB I-ben, akkor év közben "remegve várhatnánk, hogy a bajnokság közben nehogy mégis ki kelljen zárnunk, mert akkor már csak az NB III-ban folytathatnák". Ináncsy Miklós, a klub elnöke viszont nem nagyon tudott aludni az éjjel. A lapnak adott interjújában felháborodásának adott hangot a döntés miatt, és arról beszélt, hogy tönkretették a Fradit. A rendszerben van még egy akna: a sporttörvény az év végéig adott haladékot a kluboknak a színlelt szerződések felszámolására. December 31-ig tehát mindenütt rendezni kell a sportolók foglalkoztatási jogviszonyát, ami egyesületek sorát hozza nehéz helyzetbe. Nem kizárt, hogy emiatt további klubok kerülnek a csőd közelébe. Ha pedig az EU-nak eszébe jut, hogy vizsgálódjék a versenyszabályok betartása körül, az újabb csapást jelenthet. A közösségi jog kizárja, hogy az adófizetők pénzéből támogassanak a versenyszférában működő vállalkozásokat, ezért azok a csapatok is bajba kerülhetnek, amelyeket ma önkormányzati (rész)tulajdonban álló társaságok működtetnek. (Magyar Hírlap - Népszabadság)

Kapcsolódó cikkek