
Lázár János lerántotta a leplet: így néznek ki az újonnan legyártott Stadler-vonatok, amiket az állam tízmilliárdokért megvásárol
Az építési és közlekedési miniszter pénteken Szolnokon úgy fogalmazott, hogy a magyar állam elkötelezett a kötöttpályás közlekedés fejlesztésében.

Lázár János a közöségi oldalán megosztotta, hogyan néznek majd ki a szolnoki Stadler-telepen épülő InterCity motorvonatok. „Rögtön 11! ” – tette hozzá.

A Stadler Kft. telephelyén Lázár János bejelentette, hogy
a svájci Stadler cégtől 11 új Flirt motorvonat megvásárlásól kötöttek szerződést,
de tárgyalnak további 10 új vonat megvásárlásáról is negyvenmilliárd forint értékben.

A miniszter azt is közölte, hogy idén 80 milliárd forint értékben 93 darab 15-20 éves motorvonat megvásárlásáról kötnek megállapodást, a szerelvények szállítását, felújítását, szervizelését a Stadler fogja végezni.
Lázár János tájékoztatott arról is, hogy a következő években felújítják a Budapesti HÉV-vonalakat, és kicserélik a teljes járműparkot. Először a szentendrei HÉV-vonalat építik újjá, és 54 új szerelvény beszerzésére írnak ki tendert 350 milliárd forint értékben – mondta.
Stratégiai célnak nevezte a két vasúttársaság, a MÁV és a GYSEV fejlesztését. Jelezte: Magyarországon 30 százalékkal nőtt a tömegközlekedés, öt éve 600 millió személy utazott, jelenleg már 1,2 milliárd személy utazik évente a közösségi közlekedési eszközökön.

Infrastrukturális fejlesztésekre 1100 milliárd forintot (4 milliárd eurót) fordítanak a következő években az Európai Fejlesztési Bank finanszírozásával – közölte a tárcavezető.
Peter Spuhler, a Stadler Rail csoport igazgatóságának elnöke azt mondta, a projekt 30 év után az első InterCity-beszerzés Magyarországon, amelynek komponensei a 15 éves szolnoki gyárban fognak elkészülni.
A járművek 2027 év végétől folyamatosan állnak majd forgalomba – mondta. A Szolnokon legyártott 11 új kocsit Sopronban, Szombathelyen és Budapesten lehet igénybe venni.
Ajánlott videók





