BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

US Airways: kedvező forgalmi adatok és árfolyam-alakulás

Összességében kedvező forgalmi adatokat tett közzé tegnap a US Airways. A kihasználtsági ráta a társaság történetének legmagasabb értéke, 85,6 százalékos volt júniusban, ami 1,6 százalékpontos emelkedésnek felel meg. Ebben egyaránt szerepet kapott az utasforgalom kismértékű bővülése, valamint a gépek hatékonyabb üzemeltetése irányába tett lépések.

 A megújított éves vállalatgazdálkodási előírások  a korábbinál valamivel magasabb költségekkel számol, ami az üzemanyagár emelkedése miatt önmagában nem meglepetés, az üzemanyagár-emelkedésén kívüli egyszeri tételek pedig a hatékonyabb flottaüzemeltetéshez kötődnek, így összességében nem hordoznak negatív üzenetet – véli a Concorde.

A menedzsment szerint a kismértékű kapacitáscsökkentés a belföldi piac ismeretében jogos lépés, a foglalások ugyanakkor bíztatóan alakulnak a harmadik negyedév kezdetéhez érve. A társaság előreláthatólag három hét múlva teszi közzé jelentését.

A jelentés hatására most már elkönyvelhetjük az eső trend megtörését is, tehát az idén kezdett zuhanásban ekkora arányú visszapattanásra még nem volt példa, éppen ezért lehet feltételezni, hogy most többről van szó, mint visszapattanásról. Ezért aztán még nem késő beszállni, pláne ha azt is hozzátesszük, hogy az utóbbi napok emelkedése az olajár száguldásával jár együtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.