Ideje nekiállni több hozzáadott értéket termelni Európának, ha kevesebb vendégmunkást akar
Az Európa gazdasági jövőjéről szóló vitákban sokszor találkozhatunk azzal az érvvel, hogy Európának nem szükséges a növekedést hajszolnia, ameddig fenn tudja tartani a jóléti állam pozícióját. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy sok európai országban, így Magyarországon is a nyugdíjakat a fiatalabb generációk adójából fizetik ki. Tehát ha szeretnénk fenntartani a nyugdíjrendszert, akkor elengedhetetlen a gazdasági növekedés. Nem is beszélve arról, hogy az államok eladósodottsága miatt katasztrofális következményekkel járna, ha hosszabb távon stagnáló állapotban ragadna Európa.
A közelmúltra tekintve azt láthatjuk, hogy az euróövezet GDP-je 1 százalék körül növekedett, míg az Egyesült Államokban 2 százalékot meghaladó bővülést regisztráltak. Az USA és az euróövezet közötti növekedési különbséget gyakran hibásan az eltérő demográfiai helyzetnek tulajdonítják. A tények azonban másfelé mutatnak. Az Egyesült Államokban a GDP-növekedésének teljes 2 százalékpontja az óránkénti munkaerő-termelékenység növekedésének volt köszönhető, míg a ledolgozott órák teljes számának növekedése csupán 0,1 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. Ezzel szemben az euróövezetben a termelékenység csak 0,2 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, míg a népesség növekedése és a foglalkoztatási ráta emelkedése 0,8 százalékponttal húzta felfelé a gazdaságbővülést.
Vagyis a növekedés mozgatórugóinak összetétele meglehetősen eltérő volt az Atlanti-óceán két oldalán. És ez az, ami igazán fontos a jövőre vonatkozó kilátások szempontjából. A munkaerő-kínálat egy ideig támogathatja a növekedést, de nem helyettesítheti a tartós termelékenységnövekedést, különösen nem az idősödő társadalmakban, mint például Európában vagy azon belül hazánkban.
Európa növekedési trendjei
Az egyes országok sajátosságainak alaposabb vizsgálata mélyebb betekintést nyújt az euróövezet növekedési trendjeibe. Az elmúlt két évben sokat dicsért spanyol növekedési csoda nagyrészt a bevándorlási hullám által ösztönzött erős munkaerő növekedésnek köszönhető. A francia termelékenység növekedése valószínűleg összetételi hatásokból ered. 2024 óta a szakmai képzésekre nyújtott támogatások csökkentése valószínűleg a kevésbé termelékeny munkavállalók munkaerőpiaci szempontból inaktívvá válásához vezetett, ami bár rontotta a foglalkoztatási rátát, de emelte az egy munkaórára jutó termelékenységet.
Olaszországban és Németországban 2024–2025-ben még negatív termelékenységnövekedést is regisztráltak. Viszont érdemes észben tartani, hogy a produktivitás változásának van ciklikus összetevője.
Az európai munkaerőpiacok meglehetős merevsége és a kedvezőtlen időkben megfigyelhető munkaerő-tartalékolás miatt már nem annyira meglepő, hogy Németországban és Olaszországban a termelékenység zuhanórepülésben van.
Az említett ciklikus hatást kiszűrve sem lenne sokkal hízelgőbb az összkép: az évesített tízéves átlagos termelékenységnövekedés Olaszországban mínusz 0,1 százalék, Németországban pedig 0,5 százalék lenne.
Magyarország 2010-es években tapasztalt növekedése a spanyol példához áll közelebb. Azzal a különbséggel, hogy nem importált munkaerőből történt a növekedés, hanem a belső munkaerő-tartalékok aktivizálásával. Az aktivitási ráta magasra emelése és a munkanélküliség alacsonyan tartása erős löketett adott az ország gazdaságának bővüléséhez. Ugyanakkor ez véges lehetőség, ami a 2010-es évek végére vált valósággá. Vagyis Európa egészéhez hasonlatosan a gazdasági növekedés fenntartása érdekében a termelékenységet kell növelni, tehát előtérbe kell helyezni azokat a területeket, amelyben nagyobb a hazai hozzáadott érték, azaz kevésbé munkaintenzívek.
Spanyolország példája is mutatja, a bevándorlás révén történő munkaerőkínálat-bővülés egy módja lehet a gazdasági aktivitás fenntartásának. Viszont ez a növekedési modell aligha szolgálhat mintaként az Európai Unió többi országának.
Egy 2025. decemberi felmérésből az derül ki, hogy a nagyobb európai országokban a lakosság számottevő többsége ellenzi a bevándorlás további növekedését.
Talán nem meglepő, hogy a spanyolok viszonylagos többsége a legális bevándorlás jelenlegi mértékét többnyire jónak tartotta országuk számára, míg olyan országokban, mint Franciaország és Németország, ezt többnyire negatívnak ítélték meg. Ezek alapján könnyen következtethetünk arra, hogy az euróövezeti országokban a munkaerő-növekedés nagy részét a népesség korpiramisának változásai fogják meghatározni a jövőben.
Csak a következő három évben a népesség GDP-növekedéshez való hozzájárulása az eurozónán belül várhatóan 0,35 százalékponttal csökken. Ha a foglalkoztatási arány, az átlagos munkaidő és a termelékenység az elmúlt két évben tapasztalt ütem szerint változik tovább, ez még arra sem lesz elegendő, hogy a potenciális növekedést 1 százalék körül tartsa. Sőt számításaink szerint 2028-ra ez akár 0,8 százalékra is lassulhat. Mindez aligha jó hír az európai gazdasághoz erősen behuzalozott magyar gazdaság jövőképére nézve. Ráadásul hazánk is ugyanezzel a problémával küzd a demográfiai változások következtében.
