BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a világ legnagyobb logisztikai cége: így kerülnék meg a Hormuzi-szorost – ez jóval drágább megoldás

A Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az öbölmenti országokból érkező áruk útját vágta el, de odaszállítani se könnyű dolgokat. A térség ipari övezeteinek azonban szükségük van a konténeren érkező árukra.

A Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az öbölmenti országokból kiáramló kőolajnak és földgáznak vet gátat, de az oda tartó konténerszállító hajók forgalmát is korlátozza, így egyre több vállalat dönt alternatív útvonalak használata mellett. Hozzájuk csatlakozik szombati közleménye szerint a világ legnagyobb konténeres cége, a MSC Mediterranean Shipping Co. is, mely Szaúd-Arábia nyugati partján kötne ki, majd kaminok segítségével juttatná az árut a lezárt átjáró túlpartjára.

A dzseddai kikötő konténerforgalma az egekbe szökhet / Fotó: AFP

Több mint 1000 kilométert utaznak kamionon a konténerek, de ez sokkal drágább

A vállalat közleménye szerint az első hajó május 10-én indul Antwerpenből, majd Németországot, Olaszországot, Spanyolországot és Litvániát érintve, a Szuezi-csatornán áthaladva érkezik meg a Vörös-tenger partjára, ahol Dzseddában és King Abdullahban köt ki. Ezután a Bloomberg összefoglalója szerint teherautók viszik a szállítmányokat a Szaúd-Arábia keleti partján fekvő Dammanba, ahol az kisebb hajókon érkezik meg más kikötőkbe, például Abu Dzabiba vagy a dubaji Ali Dzsebelbe. 

Ezeken a területeken óriási, multinacionális cégek sorának helyet adó ipari zónák találhatók, melyek erősen támaszkodnak a konténeres szállítmányokra. A kerülőút ugyanakkor mintegy 1300 kilométeres közúti szállítást igényel, ami drágább és szennyezőbb a tengeri útnál.

Az Irán elleni amerikai és izraeli támadások kezdete óta a forgalom azonban szinte teljesen leállt a Hormuzi-szoroson, amin a múlt hónapban megkötött tűzszünet sem hozott változást. 

Ezért hajózási társaságok sora igyekszik kerülőutat találni, ami megdobta az ománi vagy épp az Egyesült Arab Emírségek keleti parti kikötőinek a forgalmát is.

Egyebek mellett a német Hapag-Lloyd és a dán A. P. Möller-Maersk is igyekszik kikerülni a fojtópontot és kamionok segítségével célba juttatni az árut. Az MSC kisebb hajói a közlemény szeerint Bahreint, Irakot és Kuvaitot is elérik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.