BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöldsebességbe vált a Scania

Felével csökkentené az egységnyi áru egységnyi távolságba történő szállításának üzemanyagigényét 2020-ig az általa előállított gépjárműveknél a Scania. A svéd gyártó szerint ez a bioüzemanyag-felhasználás növelésével, a motorok hatékonyságának javításával és üzemanyag-fogyasztásuk csökkentésével érhető el. Hasse Johansson, a Scania kutatás-fejlesztési alelnöke a társaság brüsszeli konferenciáján elmondta: a cél eléréséhez jó alapot biztosít, hogy már 1970–2000 között is megfelezték a fajlagos üzemanyag mennyiségét a motorfejlesztési programok és annak révén, hogy javították a járművek aerodinamikai felépítését, s növelték a szállítási kapacitásukat.

A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy egyetlen liter gázolaj elégetése 2,6 kilogrammal növeli az üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátást. Az Európában közlekedő nehézgépjárművek szén-dioxid-emissziója az 1995-ös 190 millióról 2005-re 200 millió tonnára nőtt, 2020-ra pedig 220-230 millióra emelkedhet. Hasse Johansson szerint az azért van így, mert az európai gazdaságok szállítási igénye jobban nő, mint ahogyan a gyártók a fejlesztéseikkel csökkenteni tudják a gépjárművek károsanyag-kibocsátását. Ezért is fontos, hogy az egyes gyártók az iparági átlagnál ambiciózusabb célokat tűzzenek ki.

A cég alig három hónapja mutatta be azt az új, normál méretű, alacsony padlós városi buszt, amelynek károsanyag-kibocsátása a speciális hibrid hajtás révén negyedével kevesebb az eddigi modellekénél. Hagyományos hajtóműve etanollal is közlekedhet, így szén-dioxid-emiszsziója akár 90 százalékkal is csökkenhet. Az első tizenkét, sorozatban gyártott Scania hibrid hajtóműves etanolüzemű buszt a stockholmi városi tömegközlekedési vállalat jövőre és 2009-ben állítja szolgálatba. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.