Pálfordulás az amerikai autógyárak ügyében
A Bush-kormányzat, korábbi ellenállását feladva, kész a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagból átmenetileg megsegíteni a bajba jutott autógyárakat. Mint ismeretes, az amerikai szenátus magyar idő szerint péntek hajnalban elutasította az autógyárak talpra állítására kidolgozott tervet, miután a szakszervezetek nem voltak hajlandók elfogadni a feltételül szabott bércsökkentést. Ez igen súlyos helyzetbe hozta a GM-et, a Fordot és a Chryslert. Hírek szerint a General Motors már csődügyekben jártas ügyvédi irodákkal tárgyal.
A washingtoni pénzügyminisztérium eddig mindössze 15 milliárd dollárt használt fel az október elején megszavazott 700 milliárdos mentő csomagból. Paulson pénzügyminiszter mind ez ideig elzárkózott attól, hogy a keretből az autógyáraknak is folyósítsanak. Pénteken viszont Brookly McLaughlin pénzügyminisztériumi szóvivő e-mailes nyilatkozatban közölte: a minisztérium kész közbelépni az azonnali csőd megakadályozására.
Dana Perino elnöki szóvívő szerint jobb lenne ugyan a piacra bízni az autógyárak sorsát, az amerikai gazdaság jelenlegi gyenge helyzetében „valamekkora összeget” készek a gyárak életben tartására fordítani.
A General Motorst, amelynek minimálisan 11 milliárd dollárra lenne szüksége a hónap végéig, azonnali készpénzsegély híján fizetésképtelenség fenyegeti. Még az esedékes bérekre sem futná. Az esetleges csőd utáni átszervezés Wagoner vezérigazgató szerint szinte reménytelen feladat, mert a vásárlók elfordulnának egy fizetésképtelen cég autóitól.
A Chrysler a jövő év elején kerülne csődhelyzetbe. Kisebb beszállítók a két cégnek már most is csak előleg ellenében hajlandók szállítani, tartva attól, hogy futhatnak a pénzük után.
A Ford állítólag még kitartana, de a GM csődje őt is magával rántaná.


