Sharon Stone és a budapesti ingatlanpiac
Persze a tűző nap miatt minden öltönyös szemét eltakarja a szemüveg, hiszen mégicsak március idusa felé araszolunk, s mint rendesen, ilyenkor Cannes-ban már el kel a védelem. Szóval itt állok a fesztiválpalota előtt és azt akarom kideríteni: minden cégvezér arca olyan keserű, olyan fürkésző vagy vannak azért néhányan, akik nem busongani jöttek a világ legnagyobb ingatlanos fórumára, a néhány órája kezdődött MIPIM-re, hanem tényleg üzletben reménykednek.
Odalépek egy angolos külsejű férfihoz, kiderül: a válság által sújtott nemzetközi ügynökségek egyikétől, a DTZ-től van és éppen a budapesti részleget képviseli. Stephen Morris most még ráér, később lesznek megbeszélései, ezért nem hárítja el a nyilatkozatot. Mint mondja: még nem vagyunk a válság mélypontján, de már közel vagyunk hozzá és szerinte jövő év közepén, de inkább a második félévben már a stabilizációról beszélgethetünk.
"Budapesten az irodai és ipari piacon egészen tavaly őszig a tulajdonosok és a bérbeadók diktáltak, azóta a bérlők. Nagyon kell szeretni őket, ez nem kerül annyiba, mint gondolnánk és megéri. Egyrészt biztosan több díjmentes hónapot kell ajánlani, mondjuk ha öt éves a szerződés, akkor öt hónapot (korábban ez 2-3 hónap volt), le kell nyelni azt is, ha a bérlő cég csak csökkentett díjat hajlandó fizetni és persze az iroda belső kialakítását ingyen oda kell adni" - mondta, miközben egy-két elhaladó ismerőse odavetette: "úgy igaz, ahogy mondja!"
A német arcok ugyanúgy felismerhetők, mint az angolok. A baj csak az, hogy idén a németekből is jóval kevesebb lép át Sharon Stone tenyerén. Becsléseim szerint egyharmaddal kisebb a táboruk. Bent, a palotában aztán megtudtam, hogy tényleg, a szokásos több tucat nagy német bank és fejlesztő helyett csak néhánynak van standja. Ugyanúgy elkerülték a MIPIM-et, mint a britek, az írek, az olaszok és még sokan a házigazda franciák közül is. Oroszokból sincs olyan sok, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Ott is súlyos nyomokat hagyott a válság. Vannak viszont szép orosz lányok, akik már a Croisette távolabbi pontjain is Krasznodár vagy Vlagyivosztok lehetőségeit kínálják.
Szerencsére a magyar stand sem marad el, sem prakitkumban, sem a lányok szépségében. Idén először fordult elő, hogy méretes (150 négyzetméteres) kiállítótéren van jelen több nagy magyarországi fejlesztő, a főváros és a kormányzat. Hatalmas eredmény ez és végre azt jelzi, hogy az összefogáson van a hangsúly. Délután kerekasztal beszélgetés is lesz a standon, ahová előzetesen sok külföldi befektető is bejelentkezett.


