BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kellemes meglepetés - "Ezerrel" pályáznak a cégek

Több mint 1750 pályázat érkezett be a Gazdaságfejlesztés operatív program (GOP) vállalkozásokat támogató kettes prioritásának idei felhívásaira és a Közép-Magyarország operatív program (KMOP) tükörkiírásaira.

A legnépszerűbbnek az A jelű automatikus konstrukció bizonyult, erre adták be a támogatási kérelmek csaknem 86 százalékát – mondta lapunknak Gáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) főosztályvezetője. Ráadásul az igényelt támogatás együttes összege – csaknem 26 milliárd forint – is meghaladja az előirányzott 20,6 milliárdos keretet.

Ennél a kiírásnál sok pályázót vonzott a megemelt támogatási arány, a középvállalkozásokra történt kiterjesztés és a kibővült támogatható tevékenységi kör. A pályázatokat kezelő közreműködő szervezet képviselője ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddig benyújtott 1500 pályázat között elég nagy – sőt, a kibővült tevékenységi körből fakadóan nagyobb, mint korábban – a rosszak, nem támogathatók aránya.

Kérdésünkre, hogy mit szól a kkv-k komplex vállalati technológiafejlesztését támogató B jelű pályázatok „teljesítményéhez”, ugyanakkor elismerte: itt az érdeklődés valamelyest csökkent, az igénylések alulról közelítik a keretösszegeket. „Ennek oka, hogy sok vállalat, amely korábban a B jelű pályázatokat preferálta volna, az idén a könnyítések és az elnyerhető összeg megemelése hatására inkább az A jelű kiírásokat választotta” – indokolta a változást Gáspár Bence.

Nagyon kellemes meglepetés – kommentálta a kedvező pályázati számokat Márkus Csaba, a Deloitte Magyarország vezető EU-támogatási tanácsadója. Tapasztalatai szerint a válság miatt a cégeknek ma sokkal nehezebb tervezni, ezért óvatosabbá is váltak a fejlesztések terén.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.