BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázcsillapítóval trükközik ki az influenza elleni hőkapukat Vietnamban

Vietnamban kifejezetten szigorúan veszik az új típusú influenza elleni küzdelmet: aki a reptéren fennakad a hőkapun, egy hétre karanténba kerül. Az utasok azonban találtak egy módot arra, hogy kicselezzék a rendszert: lázcsillapítót vesznek be.

Három órával az érkezés előtt lázcsillapítot vesznek be a Ho Si Minh-be repülőn érkező lázas utasok, hogy így játszák ki a reptéri influenza-ellenőrző kapukat - jelenti a Reuters. Így a reptéren nem akadnak fenn az ellenőrző ponton - ellenben az influenzások is átjutnak, és betegségükre csak utólag derül fény.

Vietnamban eddig 26 H1N1-fertőzöttet találtak: 23-an közülük repülőn érkeztek az Egyesült Államokból, illetve Ausztráliából, hárman már Vietnamban kapták el az érkezőktől a vírust. A klinikai vizsgálatok kimutatták: valóban lázcsillapítókat szedtek be leszállásuk előtt azok a turisták, akik később végül a tünetek erősödése miatt kórházba kerültek.

Az Egészségügyi Világszervezet csütörtökön világjárvánnyá minősítette az új típusú influenzát. Eddig 28 774 megbetegedést regisztráltak 74 országban, akik közül 144-en haltak meg - Vietnamban egyelőre senki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.