BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos fejlesztés a Pest megyei Pátyon

Milliárdos fejlesztés helyszíne lesz a Budakeszi melletti Páty. Golfpálya, szálloda, éttermek, konferencia-központ, apartman és lakóházak, sportlétesítmények, középiskola, óvoda, bölcsőde épül majd egy a faluhoz tartozó, ám azon kívül található területen. Az egyelőre csak koncepció formájában létező beruházás 12 év alatt jön létre, 130 hektáron. A fejlesztés megvalósításának előfeltétele egy a falut elkerülő úthálózat kiépítése, amely a térség településeinek forgalmát közvetlenül leviszi az M1-es autópályára. A mintegy hárommilliárd forintba kerülő útépítést a spanyol hátterű beruházók finanszírozzák saját forrásból – mondta el lapunknak Kovács Bence János, az egyik fejlesztő, a Grupo Milton elnök-alapítója. Az elkerülő út megépítéséhez szükséges engedélyek beszerzése folyamatban van, másfél-két év múlva készülhet el az új útszakasz.

A fejlesztés során beépíthető terület legfeljebb 350 ezer négyzetméter lehet, amelynek 15 százalékán lesznek építmények. A fejlesztők – a Grupo Milton mellett egy barcelonai cég vesz részt beruházóként a projektben – egy Stop.Shop méretű bevásárlóközpont megépítésével számolnak, míg a legnagyobb építménymagasság 15 méter lesz – tudtuk meg Kovács Bence Jánostól. A területre vonatkozó szabályozási terv már elkészült, jelenleg ennek engedélyeztetése folyik az illetékes hatóságoknál.

A Grupo Milton Pécsen közel 6,5 milliárd forintért vásárolt fejlesztésre váró ingatlanokat, illetve ez a cég menedzseli a sávolyi Balatonring építését, amelyre eddig saját tőkéből mintegy hétmilliárd forintot költöttek a szintén spanyol Sedesával együtt. Lapunk információi szerint a cégcsoport több mint negyven magyarországi projektben érintett. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.