Cégvilág

Legkorábban 2013-tól lehet használarányos útdíj

Magyarországon legkorábban 2013-tól vezethető be a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó használatarányos útdíj, amelynek mértéke ezt követően csak többéves átmeneti időszakkal érné el a nemzetközi átlagot - közölte a magyarországi díjszedési rendszer reformján dolgozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) csütörtökön az MTI-vel.

A szervezet közleményében hangsúlyozza: az új rendszer bevezetésétől a szállítmányozási tevékenység racionalizálását, a környezetbarát járművek fokozatos elterjedését, valamint az üresen, illetve részben terhelt fuvarozás csökkenését várja.

A KKK emellett arra is számít, hogy javul a magyarországi, de különösen a helyi, regionális termelők versenyelőnye, hiszen a közelben előállított áruk költsége csökken a nagyobb távolságból érkezőkkel szemben - fűzik hozzá.

A használattal arányos útdíj bevezetésének célja nem a fuvarozók - így közvetetten a lakosság - terheinek növelése, hanem az időtartamhoz kötött, matricás díjak méltánytalanságainak megszüntetése. A megtett úttal arányos díjakkal megszűnik az utakat rendkívüli mértékben terhelő, nagytávolságokra közlekedő szállítók előnye, így mindenki számára érzékelhető lesz az árucikkek szállításának valós költsége - mutat rá a szervezet.

A központ tájékoztatásában emlékeztet: mára már öt szomszédos országban is a megtett úttal arányos tarifát kell fizetniük a 3,5 tonna feletti teherjárműveknek. Szlovákiában 2010. január elsejétől vezették be a 3,5 tonna feletti járművekre vonatkozó használatarányos elektronikus útdíjat. Csehországban ugyanekkor szintén három és fél tonnáig terjesztették ki, a 12 tonnát meghaladó teherjárműveknek már 3 éve kötelező elektronikus útdíjat.

A KKK hozzáteszi: a magyarországi útdíjrendszer zökkenőmentes bevezetése érdekében figyelemmel kíséri a szlovákiai díjpolitikai váltás tapasztalatait. A központ az elmúlt napok történéseiből azt a következtetést vonta le, hogy az érintett fuvarozók regisztrálását a Szlovákia által biztosított félévnél hamarabb kell kezdeni az új rendszer indulása előtt, továbbá kezdetben a Pozsony által meghatározottnál alacsonyabb árakat kell kiszabni.

A Világgazdaság mai száma arról írt, hogy kettős szorításba kerültek a hazai fuvarozócégek: az egyik oldalról az egekig tornásszák a költségeiket a növekvő üzemanyagárak, az emelkedő nemzetközi autópálya-tarifák, a költségesebb biztosítások és a dráguló alkatrészek, a másik oldalról viszont a jelenlegi gazdasági körülmények miatt csak nehézkesen tudják a fuvardíjak emelésével áthárítani pluszkiadásaikat az ügyfeleikre.

használarányos útdíj 3 jármű 5 tonna
Kapcsolódó cikkek