Spórolt a hibákon a Toyota
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Toyota mintegy 100 millió dollárt takarított meg azzal, hogy még 2007-ben egy akkori visszahívást lelassítottak, valamint jelentősen korlátoztak – derül ki egy most napvilágot látott, kizárólag a cég számára készült, az Associated Press hírügynökség által megszerzett belső dokumentumból. A jelentős költségcsökkentés miatt csak részben tettek eleget kötelezettségeiknek, sőt akkor is csak bizonyos felszerelések cseréjét említették. Akkor csupán 55 ezer Toyota Camry és Lexus ES350-es gépkocsit revízióját rendelték el. A történtek nyomán a japán autógyár megítélése minden bizonnyal tovább romolhat az Egyesült Államokban. Az értesülést Jeff Kingston, a japán Temple University profeszszora úgy kommentálta, hogy az a vezető legrosszabb rémálma, ha nyilvánosságra kerül egy dokumentum, amely igazolja, hogy a cége igyekezett eltussolni a biztonsági gondokat.
Az ügy előzménye, hogy az amerikai autópálya-biztonsági felügyelet már 2007 márciusában vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy egyes Toyota és Lexus modellekben a padlószőnyegbe akadhat a gázpedál, és ez balesetveszélyt okoz. Mint arról korábban beszámoltunk, a cég akkor is és később is cáfolta a probléma létezését. Azóta a Toyota az autóipar legnagyobb viszszahívási botrányába keveredett: tavaly november óta folyamatosan 8,5 millió autót rendelnek vissza, nyolc modellt a fent említett gázpedálprobléma, a 2010-ben gyártott Prius hibridet pedig fékgondok miatt. A közvélemény nyomására a cég elnöke, Tojoda Akio úgy döntött, az előzetes bejelentéssel ellentétben részt vesz a február 24-én tartandó kongresszusi meghallgatáson, ahol személyesen számol be a visszahívás részleteiről.
A visszahívási akció számos országban rányomta bélyegét az eladási mutatókra, így például Németországban is jelentősen, mintegy 20 százalékkal estek vissza a megrendelések az idén a tavalyi év hasonló időszakához képest. VG


