Az infarktus soktényezős betegség

Mindenki tudja, hogy az infarktus veszélyes, nemegyszer fatális kimenetelű betegség. Ennek ellenére, amikor meginterjúvoltam laikus ismerőseimet, hogy – orvosi értelemben – mit takar számukra ez a szó, meglepően sokan adtak rá zavaros, néha egyenesen helytelen választ. Nem árt hát tisztázni néhány alapfogalmat.

Először is, az infarktusos megbetegedés egyáltalán nem a szív „privilégiuma”. Ez azt jelenti, hogy egy szerven túlmutató, általánosabb ártalom, és testünknek szinte bármely részén felléphet (például a tüdőben vagy az agyban). Az infarktus latin orvosi kifejezés, és egy szövetkárosodási típus összefoglaló elnevezése: a lényege, hogy vérkeringési zavar következtében a szervezet valamely szövete elhal.

Az más kérdés, hogy az infarktusnak az a különösen veszélyes formája, amely a szívet érinti. Szívinfarktus akkor alakul ki, amikor a – hosszú évek alatt fokozatosan károsodott, meszesedett, beszűkült – koszorús erek egy vagy több szakaszát teljesen elzárja egy vérrög (azaz trombus, ezért közismert elnevezés a szívtrombózis). Ennek következtében a szívizomzat egyik részéhez nem jut el az oxigén, és elhal – legalábbis amennyiben nem lépünk időben közbe.

Az infarktus azért is veszélyes, mert soktényezős betegség. Ezek egy része nehezen befolyásolható. Ilyen például az életkor. 55 év felett sokkal többször találkozunk szívinfarktussal. A nemi különbségekkel is számolni kell, mert fiatal férfiaknál háromszor gyakoribb. Az más kérdés, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – idősebb korban kiegyenlítődnek a nemi differenciák, mert sajnos a menopauza, a változás időszakát követően a hölgyek „behozzák” a férfiakat, legalábbis e szívbetegség vonatkozásában. Ennek okai sokrétűek, de mindenképpen meghatározó tényező a fiatalabb nőket védő női nemi hormonok menynyiségének csökkenése. Az infarktus előfordulásánál kimutatható családi halmozódás. Azaz ha több közeli rokonnak volt szívinfarktusa, a többi családtagra is jobban oda kell figyelni (szűrni, egészséges életmódot propagálni stb.).

Ugyanakkor a rizikófaktorok másik része befolyásolható. Ilyenek a dohányzás abbahagyása (a nikotin direkt érfalkárosító hatású), a magas vérnyomás rendezése, a magas vérzsírszint és az azzal gyakran összefüggő elhízás elleni harc, valamint a rendszeres sport, mert a mozgásszegény életmód egyértelműen árt a szívnek (is).

Ha egy kicsit belemegyünk a részletekbe, köztük a vérzsírok szerepébe, akkor azzal kell kezdenünk, hogy az infarktusban megbetegedettek mintegy 30 százalékának emelkedett koleszterinszintje igazolható. Az erek elmeszesedésében pedig döntő szerepe van az érfalakban lerakódó koleszterinnek – de más vérzsírfajtáknak is. Ma már köztudott, hogy a vérben vannak „ártó” (LDL) és „védő” (HDL) zsírfajták. Ez azt jelenti, hogy ha a vér LDL-szintje magas, az jelentősen megnöveli az infarktus rizikóját, ha pedig a „védő” HDL dominál, az lelassítja az érelmeszesedés folyamatát.

Az elhízás mértékén kívül annak típusa sem mellékes: az „alma” típusú hasi elhízás jóval veszélyesebb, mint a „körte” jellegű, amelyet inkább a széles csípő jellemez.

A kezeletlen (vagy rosszul kezelt) hipertónia mintegy megkétszerezi az infarktus gyakoriságát. A kedvezőtlen hatás arányos a magas vérnyomás mértékével és fennállásának időtartamával. A vérnyomás jó beállításával ez a kockázati tényező is csökkenthető.

Napi 10-12 szál cigaretta elszívása duplájára növeli az infarktus kialakulásának esélyét. Nemcsak a nikotin ártalmas, de a dohányfüstben található számos anyag, köztük a szén-dioxid, a szén-monoxid és más égéstermékek is hozzájárulhatnak a szívizomsejtek anyagcseréjének romlásához.

A mozgásszegény életmód úgynevezett másodlagos kockázati tényezőnek tekinthető, amely egyáltalán nem lebecsülendő veszély. A rendszeres testmozgás hatására ugyanis csökken a nyugalmi vérnyomás, és kisebb az elhízás kockázata is.

A fogamzásgátlók kismértékben fokozhatják a vér alvadékonyságát, vagyis megnőhet a trombózis kialakulásának veszélye. A mai modern fogamzásgátlók esetén ez a kockázat fiatal korban elhanyagolható, de 40 éven felülieknél a tabletták használatát sem a nőgyógyászok, sem a kardiológusok nem ajánlják.

A cukorbetegség, a köszvény is fokozza az érelmeszesedés kockázatát.

A kockázati tényezők általában kombinációban jelentkeznek. Több rizikótényező együttes jelenlétekor a betegség esélye még jelentősebb. Ha valaki dohányzik (kétszeres kockázat), és magas a koleszterinszintje (négyszeres kockázat), akkor a nem dohányzó és normális koleszterinszintű társához képest már nyolcszoros valószínűséggel betegszik meg koszorúér-betegségben.

Az infarktust gyakran megelőzik a koszorúér-szűkület tünetei, elsősorban az erős, szorító, esetleg égő mellkasi fájdalom. A fájdalom (angina) gyakran a bal karba sugárzik, és általában fizikai terhelésre fokozódik, illetve nyugalomban néhány perc alatt rendszerint magától megszűnik. Ebben a stádiumban megfelelő kezeléssel, a rizikófaktorok kiiktatásával többnyire még kivédhető a szív ereinek elzáródása. Ám hangsúlyozni kell, hogy az infarktusok jelentős részében nincsenek anginás előzmények, a beteg panaszmentes, és semmilyen orvosi kezelésben nem részesül. Azaz „sunyi”, váratlanul támadó kór is lehet.

Másrészt a mellkasi fájdalom sem jelez feltétlenül koszorúér-betegséget. Gyakori az idegi eredetű szívtáji fájdalom, amely rendszerint a bal mell alatt jelentkezik, és néha igen ijesztő, ökölcsapásszerű vagy élesen szúró jellegű. Infarktusos tüneteket utánozhat a nyelőcsőfájdalom, amelyet a gyomorból visszaáramló sav okoz (refluxbetegség). A bordaközti izmok és idegek, sőt a gerincoszlop elváltozása is járhat mellkasi panaszokkal.

A valódi infarktus tünetei hasonlóak az angináéhoz, csak sokkal hevesebbek és tovább tartanak, gyógyszerrel nem vagy csak nehezen befolyásolhatók. Ilyenkor a szorító, markoló fájdalom nem szűnik, sőt egyre hevesebbé válik. Sugározhat karba, nyakba, gyomortájékra; halálfélelem, légszomj, verejtékezés társulhat hozzá.

Fontos azt is tudatosítani, hogy az infarktus nem fátum. Megelőzhető, ami mindannyiunk dolga, ha úgy tetszik, felelőssége. Ám ha mégis kialakultak a klasszikus tünetek, akkor az a legfontosabb, hogy a beteg gyorsan szakellátó helyre kerüljön. Időben beavatkozva ugyanis az infarktusos nemcsak megmenthető, de meg is gyógyítható. És ez már valóban az orvos kompetenciája.