Cégvilág

Autópiac: túl a mélyponton

Május első két hetében több haszonjármű kelt el, mint tavaly, igaz, ez a gyenge bázis következménye

Május első két hetében több kishaszonjármű kelt el, mint egy évvel korábban, a személygépkocsik forgalomba helyezésének száma pedig már csupán negyedével marad el a bázistól – mutatják a JATO Dynamics legfrissebb adatai. „Örvendetes, hogy jelentősen csökken a piac visszaesése a múlt évhez képest, azonban ne felejtsük el, hogy csupán a tavalyi nagyon rossz eredményekhez viszonyítva javulnak az eladási számok, valójában általános a mélyrepülés a szakmában” – hűti le ugyanakkor a korai reményeket a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, Erdélyi Péter, aki különösen az egyébként hagyományosan gyenge júliusi forgalomtól várja, hogy meghaladja a múlt év azonos időszakának szintjét, miután tavaly az akkor bevezetett áfaemelés miatt összeroppant a piac.

Hasonlóképpen vélekedett Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján: „Abban bízunk, hogy a választásokat pozitív változások követik, hiszen sokan azt jósolták, a választási eredmények önmagukban is növelik a fogyasztói bizalmat, és az vásárlóerőt generál.”

Szükség van a kiszámítható és biztonságos hitelezés visszatérésére – jelentette ki lapunknak Gablini, kiemelve, a hitelelbírálás megszigorított kritériumainak kevesen tudnak megfelelni, ezért a szövetség az szeretné elérni, hogy ne a törvényalkotók, hanem a piac, valamint a felelős finanszírozói magatartás szabja meg a hitelezés feltételeit. „Arra is számítunk, hogy az új kormány betartatja a szabályokat és visszaszorítja a feketegazdaságot a javítószektorból és az alkatrész-kereskedelemből” – tette hozzá.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített országos, reprezentatív felmérés szerint a lakosság egyre ritkábban viszi márkaszervizbe az autókat, és ezzel párhuzamosan nő a független, kis szervizek forgalma. Emellett folyamatosan csökken azoknak az aránya, akik maguk tartják karban a gépkocsijukat.

Az autókereskedőket, -szervizeket az országos átlagnál nagyobb mértékben sújtják a csődök. Csak a szerencsén múlt, hogy a válság kit milyen hitelállománnyal talált el. Ha a vállalkozás devizaalapú forgóeszköz- és beruházási hitellel dolgozott, a fogyasztás megtorpanása nem hagyott lehetőséget a talpon maradásra.

Az MGE és a Magyar Lízingszövetség ugyanakkor azt reméli, előbb-utóbb nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek is lecserélik régi járműveiket. Manapság ugyanis szinte kizárólag a flottavásárlások tartják életben a piacot. „Azt várjuk, hogy az új hitelezési szabályok, a forintfinanszírozás kamatcsökkentések által támogatott előtérbe helyezése révén a pénzügyi lízing felé mozdul és megélénkül a forgalom” – mondta Erdélyi Péter.

Pénzügyi lízing esetén a finanszírozó intézet szerepel a jármű tulajdonosaként, és csak a szerződés lejárta után jegyzik be az ügyfelet, míg a esetében a pénzintézetet csak az elidegenítési és terhelési tilalom védi – foglalta össze Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy manapság, amikor egy közműtartozás miatt is megindítják a végrehajtási eljárást, a pénzügyi lízing az ügyfél érdekeit védi, hiszen a futamidő lejártáig nem foszthatják meg járművétől. A lízingszövetség eredményként értékeli, hogy elérte, az új szabályozás a pénzügyi lízing esetében a hitelkonstrukcióknál 15 százalékkal kisebb minimális önerőt szabott.

„Mindezek élénkíthetik a magánfogyasztást is, de nagyon lassú emelkedésre számítunk” – hangsúlyozta Erdélyi Péter. Az MGE tagvállalatai nem remélnek csodát: azt követően, hogy tavaly 61 ezer személykocsi és 11 ezer kishaszonjármű kapott rendszámot, nem tartják valószínűnek az értékesítési szint emelkedését, és szerintük még jövőre sem éri el a személyautó- és kishaszonjármű-forgalom együttesen a 100 ezer darabot. Az MGE által reálisnak tartott 120-140 ezres szint pedig két-három év múlva érhető el.

Tavaly 27 ezer kocsi került vissza a finanszírozóhoz

Az elmúlt években többször felröppent, hogy évi 40 ezer kocsi került vissza a finanszírozó intézetekhez, mert az ügyfelek nem törlesztették a részleteket. Ezt a számot túlzottnak tartja Lévai Gábor, hiszen a lízingszövetség szakmai becslése azt mutatja, még tavaly is csupán 27 ezer kocsi kerülhetett erre a sorsra. Igaz, ez is alaposan hozzájárult a használtautó-árak mélybe zuhanásához.

Arról azonban nincs kimutatás, hány kocsit vettek hitelre azzal a szándékkal, hogy szétszedjék vagy külföldön eladják, majd bejelentsék, hogy ellopták. Szakmai becslés szerint éves szinten nagyjából ezer körül lehet az ily módon eltüntetett járművek száma.

Arról azonban nincs kimutatás, hány kocsit vettek hitelre azzal a szándékkal, hogy szétszedjék vagy külföldön eladják, majd bejelentsék, hogy ellopták. Szakmai becslés szerint éves szinten nagyjából ezer körül lehet az ily módon eltüntetett járművek száma. -->

MGE kisteherautó személygépkocsi
Kapcsolódó cikkek