BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Raktáron van a vakcina

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az új oltóanyag a H1N1 ellen is véd – Eddig 3,7 milliárdot költött védekezésre a kormány

Legyártotta az idén várható influenzavírus elleni védőoltást az Omninvest Kft. – tudta meg a Világgazdaság. Németh Zsolt, a cég szóvivője elmondta: az 1,3 millió adag térítésmentes védőoltás kiszállítását már megkezdték az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) raktárába, ahonnan az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) területi szervezeteinek segítségével, várhatóan szeptember-október fordulóján juttatják el az orvosi rendelőkbe. A térítéshez kötött vakcina pedig a gyógyszer-nagykereskedők közvetítésével kerül a patikákba.

A gyártást az előző kormányok által kötött, 15 éves megállapodás alapján végzi az Omninvest.
A ágazatért felelős államtitkárságon lapunknak elmondták: „Az új egészségügyi vezetés kiemelten foglalkozik a hazai védőoltások kérdésével, a szezonális és a H1N1-járványra való felkészüléssel. Ennek egyik oka, hogy tisztán akar látni az eddigi oltóanyagok beszerzése és az ezzel kapcsolatos szakmai kérdések ügyében, másrészt egységes és hiteles kommunikációval szeretné visz-szaállítani a lakosság bizalmát a hatékony és biztonságos hazai védőoltás iránt.” Szócska Miklós államtitkár megbízta az ÁNTSZ vezetőjét, hogy az elmúlt járvány tapasztalataiból állítsa össze az új szezonális és a H1N1 influenza elleni védekezési tervet.
Az idei költségvetésben 3,746 milliárd forintot szavazott meg a H1N1 influenza elleni oltóanyag beszerzésére az előző parlament, a májusban leköszönt kormányzat ebből fizette ki a négymillió térítésmentesen adható vakcinát. Így az idei esetleges járvány már nem jár további költségvetési kiadással. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkársága arról tájékoztatott, hogy a múlt évről megmaradt 1,4 millió H1N1 elleni oltóanyag lejárati idejét – a szigorú gyógyszerbiztonsági előírásokat betartva – meghosszabbítják, így szükség esetén a kockázati csoportba tartozó lakosok azt térítésmentesen megkaphatják.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az idén olyan háromelemű, úgynevezett trivalens vakcina alkalmazását ajánlja a tagállamok egészségügyi hatóságainak, amely a szezonális influenza A és B vírusa mellett tartalmazza a H1N1 elleni komponenst is. Az Omninvestnél legyártott oltóanyag a WHO ajánlása alapján készült. A vakcina gyártásához szükséges vírustörzset a WHO laboratóriuma bocsátotta a cég rendelkezésére – mondta Németh Zsolt.
Augusztus 10-én ugyan bejelentette a WHO a H1N1-világjárvány végét, de bizonytalan abban, kialakul vagy sem egy újabb hullám. Az eddigi tapasztalatok szerint a világjárványok több hónapos időközökkel követhetik egymást. A WHO februári adatai alapján globálisan 15,292 ezer ember halála hozható öszszefüggésbe az új influenzával, nálunk 134-en vesztették életüket. A szakemberek szerint számolni kell a vírus megváltozásával is, így az eddig kialakult immunitás egyre kevesebb védelmet ad. Egyébként tavaly a hazai lakosság harmada oltatta be magát az új influenzavírus ellen, ezzel a svédek után a dobogó második helyén állunk. A WHO újabb vakcinációt ajánl, valamint azt, hogy a légúti vagy más influenzaszerű megbetegedéseket nyomon kell követni a tagállamok egészségügyi hatóságainak. Azonnal tájékoztatni kell továbbá a világszervezetet, ha a megbetegedetteknél rezisztencia alakulna ki az antivirális gyógyszerekkel szemben – ezeket az influenzavírus miatt megbetegedettek terápiájában alkalmazzák.
A védőoltás beadását az idén is feltétlenül ajánlják a magas kockázati csoportba tartozóknak, így a kisgyermekeknek, a várandós nőknek, a krónikus alapbetegségben szenvedőknek és az időseknek. Ők – csakúgy, mint a korábbi években – az idén is térítésmentesen juhatnak hozzá. Egyébként a vakcina ára 1200 forint körül van, amelyhez a tb 25 százalékos támogatást ad a biztosítottaknak.

Influenzajárványok Magyarországon

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a szövődményekkel járó, súlyos, kórházi ápolást igénylő szezonális influenzás esetek száma évente 3–5 millió között van, s ezek közül 250–500 ezer halálos kimenetelű.

Az elmúlt fél évszázadban Magyarországon 35 influenzajárvány zajlott le.

Az 1950 és 2000 között megjelentek közül tízben egymillióan betegedtek meg, háromban pedig a kétmillió főt is meghaladta a jelentett betegek száma. A tavalyi járványban 430 ezer beteget regisztráltak. Az utóbbi nyolc évben 2 és 45 között váltakozott a szezonális influenzában meghaltak száma, a teljes évet tekintve.

A 2000-es esztendő a leggyászosabb. A halottak közül 29-en 65 év fölöttiek voltak, nyolcan 55–64 év közöttiek, míg az egyik rizikócsoportnak számító gyerekek és fiatal felnőttek közül senki nem halt meg a vírusfertőzés következtében.

Az elmúlt fél évszázadban Magyarországon 35 influenzajárvány zajlott le.

Az 1950 és 2000 között megjelentek közül tízben egymillióan betegedtek meg, háromban pedig a kétmillió főt is meghaladta a jelentett betegek száma. A tavalyi járványban 430 ezer beteget regisztráltak. Az utóbbi nyolc évben 2 és 45 között váltakozott a szezonális influenzában meghaltak száma, a teljes évet tekintve.

A 2000-es esztendő a leggyászosabb. A halottak közül 29-en 65 év fölöttiek voltak, nyolcan 55–64 év közöttiek, míg az egyik rizikócsoportnak számító gyerekek és fiatal felnőttek közül senki nem halt meg a vírusfertőzés következtében. Raktáron van a vakcina -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.