Jobban ment a hazai cégeknek
A Deloitte felmérése negyedik éve a térség 500 legjelentősebb vállalatát rangsorolja, továbbá az országok és iparágak szerinti tendenciák elemzésével is szemlélteti azt a tágabb kereskedelmi és gazdasági környezetet, amelyhez a vállalatvezetőknek alkalmazkodniuk kell. „A lista vélhetően – és remélhetőleg – a válság mélypontját tárja elénk, a 2009-re vonatkozó adatok teljes kiterjedésében mutatják a régiót sújtó recessziót, még ha elvétve néhány pozitív jellel találkozunk is” – véli Seres Béla, a Deloitte közép-európai pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere.
A Régiós 500 felmérésből kiderül, hogy a lengyel PKN Orlen olajtársaság és a MOL is megtartotta vezető pozícióját - a lengyel cég eredménye például a 2008-ban jelentkező 324 millió eurós veszteségből 280 milliós nyereségbe csapott át. A cseh energiaipari óriás, a CEZ is bekerült a régió első három cége közé, megelőzve ezzel a szintén cseh Skodát. Szintén jó évet zárt a lengyel PKO BP bank is: a pénzintézet euróban számolva 18 százalékkal tudta növelni eszközértékét, így átvette az első helyet az iparágban - mindezt egy olyan évben, amikor a versenytársakra csak szerény növekedés, illetve bizonyos esetekben visszaesés volt jellemző.
Óvatos optimizmusra adhat okot, hogy a 2010 első negyedévéről gyűjtött eredmények és a vállalatvezetőkkel folytatott személyes beszélgetések már inkább arról tanúskodnak, hogy a gazdaság a mélypontról elmozdulva, újra fokozatos fejlődésnek indulhat. Mindennek egyértelmű, számszerűsíthető jelei ma még természetesen nincsenek, éppen ezért most még minden ilyen várakozást célszerű fenntartásokkal kezelni. A közép-európai régió lassú fellendülésében fontos szerepet játszanak azok az egyértelmű versenyelőnyök, amelyekkel a térség gazdaságai rendelkeznek a nyugat-európai országokkal szemben. Ezek között említhető a viszonylag alacsony munkaerőköltséget, a régebben épült nyugati gyártelepeknél hatékonyabb új létesítményeket, valamint a pénzügyi és gazdasági válság legnagyobb pusztításaitól megmenekülő bankszektort.
Az iparági tendenciákat vizsgálva kiderül: a pénzügyi világválság következményei továbbra is alapvetően befolyásolják Közép-Európa gazdaságát, ennek következtében a vállalkozásoknak olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint a hitellehetőségek beszűkülése, az egyre szigorodó előírások, vagy a fogyasztói kereslet csökkenése. A nemzetközi nagyvállalatok és a helyi cégek eltérően viselték az elmúlt néhány év megrázkódtatásait. A fentiek mellett a privatizáció és az egyre erősödő költségcsökkentési kényszer eredményeként jó néhány iparágat - így többek között az építőipart és a telekommunikációs szektort - az összeolvadások jellemezték az utóbbi időben.
Kovács Domonkos, a Deloitte Zrt. pénzügyi tanácsadás üzletágának igazgatója elmondta: a térség vállalatai hatékonyságnövelés és innováció tekintetében már most előrelépést mutatnak, hiszen sok élenjáró vállalkozás a válságot katalizátorként felhasználva azon munkálkodik, hogy hosszú távon sikeres legyen. Azt, hogy sikerrel járnak-e majd, elsősorban nem a méretük határozza meg, hanem az, hogy mekkora hatékonysággal tudnak működni, és mennyire tudnak alkalmazkodni a változásokhoz a helyi és regionális piacokon.
Kovács Domonkos hangsúlyozta: A közép-európai térség vállalatai előtt álló egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy igazodniuk kell a válság miatt átalakult felügyeleti rendszerekhez - számos iparágban ugyanis új európai, illetve helyi szintű szabályozások fognak életbe lépni annak érdekében, hogy a jövőben egy hasonló pénzügyi válság kialakulása elkerülhető legyen.


