BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyar Telekom fizeti a szektor válságadójának felét

A Magyar Telekom közölte, hogy a telekommunikációs szektorra kivetett 61 milliárd forintos válságadó csaknem felét a cég fizeti ki.

A legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező telekommunikációs vállalat közleményében leszögezte, hogy a válságadó jelentősen csökkenti majd a Magyarországon rendelkezésre álló forrásokat. Ugyanakkor a Magyar Telekom úgy látja, egyelőre korai arról nyilatkozni, hogyan hat az adó a működésre, a befektetésekre, illetve az osztalékra – tudósít a Dow Jones.

A vállalat menedzsmentje a közeljövőben egyeztet arról, mely területeket érinti a forráskivonás. A cég egyúttal közölte, hogy figyelni fogja az Európai Uniónak a válságadóval kapcsolatos reakcióját. A Magyar Telekom hangsúlyozta, hogy megérti a költségvetés nehéz helyzetét és átérzi, hogy a magyar gazdaság állapotának javulása a vállalat érdeke is.

A válságadó közbeszólt ugyan, de a fő irány – a „több képernyős” stratégiára építő üzleti modell – megmarad a Magyar Telekomnál. Király István, a lakossági üzletág új marketing-vezérigazgatóhelyettese szerint kulcskérdés a digitális írástudatlanság felszámolása. Ehhez pedig szükséges, de nem elégséges feltétel az internet-hozzáférés. A szakember a cég jövőjéről beszélt a Világgazdaságnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.