BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Agrofert-ajánlat érkezhet az IKR-re

A bábolnai cég négy-öt milliárd forintos tőkebevonást is vár a cseh részvényvásárlástól, ez kompenzálhatná a veszteségeket

Tranzakció. Várhatóan október végén tesz ajánlatot a cseh Agrofert csoport a bábolnai IKR Termelésfejlesztési Zrt. meghatározott részvénycsomagjának megvásárlására – nyilatkozta a Világgazdaságnak Szaxon J. Attila, a társaság tulajdonos-vezérigazgatója. A hazai agrárintegrátori piacon jelentős súlyú IKR az elmúlt hét végén is tárgyalásokat folytatott a befektetőkkel, akik most elemzést kértek arról, megfelelő finanszírozás mellett öt év alatt milyen teljesítményre lenne képes a cég. A vezérigazgató közlése szerint a cseh társaság előreláthatólag a kisebbségi és a többségi tulajdonrész megszerzésére is ajánlatot tesz.

Az elképzelések szerint az Agrofert tulajdonosként garantálná az IKR megfelelő finanszírozását, illetve a szlovákiai Vágsellyén működő, Duslo elnevezésű gyára révén kedvező műtrágya-beszerzési lehetőséget nyújtana. A bábolnai cég a részvényvásárlástól négy-öt milliárd forintos tőkebevonást is vár, amely a korábbi veszteségeket kompenzálhatná. Az IKR kiegyensúlyozott működéséhez éves szinten mintegy ötvenmilliárd forintnyi finanszírozási forrásra van szükség, amelyből az eddigi gyakorlat szerint 30-32 milliárdot tett ki a bankhitel, a fennmaradó húszmilliárdot pedig áruhitel formájában különböző szállítók biztosították.

Ismert ugyanakkor, hogy ez év nyarára az IKR-nél finanszírozási válság alakult ki, mert a társaság nem tudott megegyezni hat bankjával – a Raiffeisennel, a K&H-val, az OTP-vel, az MKB-val, a CIB-bel és az Erstével – a hitelezési ügyekről. Ennek nyomán a Raiffeisen júliusban felszámolási kérelmet nyújtott be a cég ellen a Komárom-Esztergom megyei bíróságra. Az IKR azonban a pénzintézetekkel végül tető alá hozott egy részvényóvadéki megállapodást, amely előfeltétele volt annak, hogy életbe léphessen a további hitelezést biztosító, korábban kidolgozott moratóriumi megállapodás. A cég augusztus–szeptemberre tisztázta a függőben lévő pénzügyi kérdéseket a hitelező bankokkal.

A vállalat megkezdte a búzatermeltetési szerződéskötéseket a gazdálkodókkal, és a cash flow-ja is folyamatosan javul – húzta alá Szaxon J. Attila. A cél az, hogy a 2008-ban elért működési szint álljon helyre, amikor az árbevétel elérte a százmilliárd forintot, szemben az ez évre várható hatvanmilliárddal. Korábbi közlések szerint az IKR a mezőgazdaságigép- és a műtrágya-forgalmazásban a hazai piac egyharmadát mondhatja magáénak, a terménykereskedelemben s a növényvédelmi és a vetőmagágazatban 10-15 százalékos a részaránya. HL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.