Cégvilág

Európai uralmát félti a Microsoft és a többi óriás

Az Európai Unió a közeljövőben elfogadhatja azt a szabályozást, amely kimondja, hogy a tagállamok a szabadon felhasználható szoftvereket részesítik előnyben a kereskedelmi forgalomban kapható termékekkel szemben.

Az Európai Interoperabilitási Keretrendszeren (EIF) jelenleg dolgoznak az illetékesei és várhatóan úgy alakítják ki azt, hogy előnyt biztosítsanak a szerzői jog által nem védett, nyílt forráskódú szoftvereknek. Ugyanakkor a szoftvergyártó óriásokat tömörítő Business Software Alliance (BSA) arra kéri  Brüsszelt, hogy biztosítsa tagjai számára is a részvétel lehetőségét az e-kormányzati rendszerek kiépítésében.

A BSA 80 vállalatot foglal magába, köztük olyan konszernekkel, mint a Microsoft, az IBM vagy az SAP. A szervezet az EurActiv által idézett közleménye szerint úgy látja, hogy a jelenleg elfogadásra váró szabályzat arra sarkallja a vállalatokat, hogy mondjanak le a szerzői jogaikról azért, hogy részt vehessenek az állami megrendelésekkel kapcsolatos pályázatokon. A BSA szerint aggasztó, hogy az EU tervei a kínai állami szabályozásra emlékeztetnek. Az EIF elfogadásáról a következő hetekben dönthet az Európai Bizottság, a döntést nem kell jóváhagynia az Európai Parlamentnek.

nyílt forráskódú szoftver SAP Microsoft EIF IBM BSA
Kapcsolódó cikkek