Vitathatatlanul bővül az EU autópiaca: a júliusi mélypont óta mindkét elmúlt hónapban csökkent az elmaradás a tavaly augusztusi és szeptemberi eladásoktól, ám még így is 13, illetve 9,6 százalékkal kevesebb személykocsit értékesítettek. A három negyedév során 1,227 millió járművet helyeztek forgalomba, ez 4,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az elmúlt év szeptemberéhez képest nem az újonnan csatlakozó országokban adtak el kevesebb autót, Nyugat-Európában rosszabb a helyzet. Most issza meg az állami támogatású autócsere-programok levét az iparág és a kereskedők tömege. Bebizonyosodott, igazuk volt azoknak az elemzőknek, akik annak idején azzal riogattak: a kincstár által mindenki zsebéből támogatott gépkocsicsere nem a lappangó vásárlóerőt szabadította fel, hanem csupán előre hozott vásárlásokat generált. Az viszont tagadhatatlan, hogy tavaly, valamint ez év elején az autógyártóknak volt munkájuk.
Az egy évvel korábbihoz képest a múlt hónapban a Volkswagen csoport 5, a GM 6,4, a Peugeot/Citroën 7,3, a Renault 9 százalékkal adott el kevesebb gépkocsit. A Ford, a FIAT, a Honda, a Mazda, valamint a Toyota forgalomesése meghaladta a 20 százalékot.
A magyar piacon a szeptember volt a harmadik hónap, amikor több személyautó került forgalomba, mint egy évvel korábban.
Szeptemberben a modellek versenyét a Ford Focus nyerte az Opel Astra és a Skoda Octavia előtt. A Carinfo elemzése megjegyzi, az idén a céges vásárlások aránya meghaladta a 60 százalékot. DK
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.