BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét lesz szovátai fórum

A kis- és középvállalatok számára kitörési pont lehet a tőkeexport

Immár negyedik alkalommal tartják meg 2011. május közepén a Nemzetközi Tőkeexport-konferenciát az erdélyi Szovátán, Versenytársak és egymásra utalt partnerek címmel – tudta meg a Világgazdaság. A konferencia – amely a kezdetekben magyar–román esemény volt – ma már az egész kelet-közép-európai régiót lefedi, s a térségnek a működő tőke fogadásával és kibocsátásával kapcsolatos sajátos érdekeit, nehézségeit taglalja. Az idei szovátai konferencia homlokterében a térség kis- és középvállalati szektorának a lehetőségei állnak. Külön figyelmet szentelnek ezen belül a kezdő vállalkozások és a pályakezdő szakemberek sajátos problémáinak, valamint az önkormányzatok tőkevonzó képességének – tudtuk meg a szervező Joint Venture Szövetségnél. Az előzetes egyeztetések alapján arra számítanak, hogy 2011-ben is részt vesz a konferencián a román és a magyar közgazdasági és vállalati élet számos szereplője, valamint több szlovák, lengyel és a Nyugat-Balkánt képviselő szakember.

A tőkeexport a régió országainak egyik legújabb gazdasági kihívása. Az érintett nemzetállamok vállalatainak a hazai piacok alacsony mérethatékonysága miatt a világpiacon kell elérniük a versenyképességhez szükséges kapacitáslekötést. Sokáig az áru- és szolgáltatásexport tűnt az egyetlen megoldásnak. Mára sok esetben az anyaországban felhalmozott tőke vagy az ott felvett hitel fedezetével a vállalatok a határon túli piacaikon ruháznak be és hoznak létre termelőüzemeket vagy képviseleti pontokat. VG

A tőkeexport haszna (a kis- és középvállalatok számára)

- Gyakran kitörési pontot jelent a bezárult hazai piacról a szomszédos vagy távolabbi országokban való termeltetés

- Stabilizálhatja a hazai anyacéget, ez a munkahelyek megőrzését vagy továbbiak megteremtését teszi lehetővé

- Ösztönzi a hálózatban gondolkodás fejlődését

- Sok esetben kiváltja a k+f tevékenység hazai erősödését

- Nemzetközi tapasztalatokat hoz, építi a határokon átívelő együttműködéseket

- Stabilizálhatja a hazai anyacéget, ez a munkahelyek megőrzését vagy továbbiak megteremtését teszi lehetővé

- Ösztönzi a hálózatban gondolkodás fejlődését

- Sok esetben kiváltja a k+f tevékenység hazai erősödését

- Nemzetközi tapasztalatokat hoz, építi a határokon átívelő együttműködéseket-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.