BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pontos irányokat vár a kormánytól az ipar

A válság után előreláthatólag lassabban fejlődik majd a hazai gazdaság, mint a környező országokban – állapította meg éves jelentésében a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), amely a hazai gépipar kiemelkedő társaságait is tömöríti. A szervezet úgy látja, a költségvetési ösztönzők korlátozottak, és nem várható sem a belső kereslet, sem a vásárlóerő növekedése. Viszonylag magas a munkanélküliség, és ebben várhatóan 2011 előtt nem lesz érdemi elmozdulás. A HEBC szerint az IMF nyújtotta hitelek segítséget jelenthetnének. A kilencvenes évek ázsiai tapasztalatai azonban azt bizonyítják, hogy az IMF-hitel felhasználása együtt jár az adott ország gazdaságának szabályozásával, szerkezeti reformok, költségvetési szigor megkövetelésével. Ezért a hitel mihamarabbi visszafizetése lenne kívánatos.

A magyar gazdaságnak ösztönzést adhatna, ha további külföldi működőtőke-befektetések érkeznének az országba, de itt sem lehet gyors növekedésre számítani. A HEBC az export terén is csak lassú élénkülést remél, mivel térségünk, ezen belül különösen Magyarország mindig is nagymértékben függött a nyugat-európai, főleg a német gazdaságtól. Márpedig a nyugat-európai exportpiacok szűkültek, a magyar gazdaság pedig nem elég erős ahhoz, hogy exportnövekedés nélkül kellő gazdasági bővülést generáljon. Az HEBC ezért egyetért azokkal a kezdeményezésekkel, amelyek új piacok (például Kína, India, Brazília, Egyiptom) irányába nyitnak.

A szervezet szerint az ország fejlődéséhez és a fenntartható versenyképességhez mindenekelőtt a termelékenység növelésére van szükség. Ehhez itt kell tartani a befektetőket, s meg kell határozni, mely területeken lesz az államnak kizárólagos szerepe, azaz hová nem enged be más szereplőt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.