BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tejtermékek: növekszik az import aránya

A saját márkás áruk térhódítása jellemzi a hazai kiskereskedelmet – derül ki az MEMRB piackutató felméréseiből

Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező ma a tejtermékek esetében a hazai kiskereskedelemben – derül ki az MEMRB piackutató adataiból. Mint Rádi Zsuzsanna, a cég ügyvezetője elmondta: a tej az egyik klasszikus példa a hazai kiskereskedelemben a saját márkás termékek dominanciájára. A kiskereskedelmi csatornákban az értékesített hazai márkás tejek mennyiségi aránya 44 százalékról 40-re mérséklődött a 2007. január–augusztusi időszakról a 2010. január–augusztusi időszakra. A csökkenő tendencia ebben az évben is folytatódik: 2010 első nyolc hónapját az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva is megfigyelhető egy százalékpontos visszaesés. Ezzel egy időben azonban a saját márkás termékek aránya is csökkent az elmúlt években (47 százalékról 40-re).

Az importtermékek aránya mennyiségben 10 százalékról 20 fölé emelkedett. Ez az arány a hipermarketekben még magasabb, 33 százalék, ez 10 százalékpontos növekedés 2007 első nyolc hónapjához képest, igaz, két százalékpontos csökkenés 2009-hez viszonyítva. Az 50–300 négyzetméter eladóterű üzletekben viszont a hazai márkás tejek aránya sokkal magasabb, megközelíti a hatvan százalékot, a saját márka és az importtermék aránya egyaránt húsz-húsz százalék körüli. Az ötven négyzetméteresnél kisebb boltokban az importcikkek aránya csupán öt százalék.

Értékben vizsgálva mind az import, mind a saját márka részesedése kevesebb, ez is mutatja az alacsonyabb árszintet, továbbá azt, hogy az import jellemzően UHT-s gyártási technológiával készült tej, amely eltarthatósága miatt kedvezőbb árú, mint az egyéb technológiával készült termékek (friss, ESL).

A legnagyobb kereskedelmi láncokban jelen lévő cikkek számát vizsgálva a hazai márkás termékek többségben vannak, ám értékben mindössze a forgalom 30 százalékát adják. Fontos kiemelni, a saját márkás termékek között sok a magyar gyártótól származó cikk, és általában az áruk is kedvezőbb, mint a hazai márkás termékeké. VG

Külföldi sajtot eszünk

A sajtoknál 2008-ról 2009-re három százalékkal csökkent a hazai gyártók részesedése, az importtermékek aránya értékben 35 százalékról 37 százalékra nőtt.

A tejszín kategóriában is évről évre esik a hazai termékek aránya: mennyiségben a három évvel korábbi 37 százalékhoz képest a 2010. január–augusztus időszakban már csak 28 százalékos volt az arányuk, míg értékben 42-ről 35 százalékra esett a részesedésük.

A tejszín kategóriában is évről évre esik a hazai termékek aránya: mennyiségben a három évvel korábbi 37 százalékhoz képest a 2010. január–augusztus időszakban már csak 28 százalékos volt az arányuk, míg értékben 42-ről 35 százalékra esett a részesedésük. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.