„A pécsi Kontakt-Elektro Kft. saját fejlesztésű komponensekre alapozva igyekszik hatékony és versenyképesképes tüzelőanyag-cellákat építeni. Ezek sorozatgyártását is tervezi idővel” – tájékoztatta lapunkat Csordás Antal fejlesztőmérnök. A munkához a társaság ez év tavaszán sikerrel pályázta meg a Gazdaságfejlesztési operatív program támogatását. A külső kutatóintézetek bevonásával indult fejlesztésben elsősorban a két legfontosabb összetevő, az elektrokémiai reakcióért felelős MEA (protoncserélő membrán és elektródák együttese), valamint a gáz, hő, illetve áram elvezetéséhez szükséges grafitalapú bipoláris lemez fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Emellett – Magyarországon úttörőként – a drága fémkatalizátor platinatartalmának csökkentését is célul tűzték ki a minőségi paraméterek javítása mellett. A program várhatóan 2012-ben fejeződik be.
A társaság az év közepétől bekapcsolódott a piacképes végfelhasználói berendezések kifejlesztésébe is a PTE Pollack Mihály Műszaki Kara Műszaki Informatika és Villamos Intézetének ipari partnereként. Ez utóbbi által nyert Baross-pályázati támogatással három teljesítménykategóriában (egy, három, öt kilowatt) terveznek elkészíteni egy beltéri UPS (szünetmentes áramforrás) és egy szabadtéri szükségáramforrást, szintén 2012-es befejezéssel.
A társaság a hagyományos kapcsolószekrény- és szenzorgyártás mellett több típusú tüzelőanyag-cella, illetve komplett végberendezések fejlesztésével is foglalkozik. Az első saját fejlesztésű cella 2008-ban készült el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával egy Innocsekk pályázat keretében. Ez egy 100 wattos, a piacon beszerezhető alkatrészeken alapuló cella volt. Az első végtermék-prototípus, egy 300 wattos hordozható áramforrás 2009-ben készült el, az idén pedig egy elektromos kerékpárt alakítottak át hidrogénüzeművé, demonstrációs céllal.
A tüzelőanyag-cellák néhány területen már előretörtek a hagyományos megoldásokkal szembeni előnyeik miatt. Ilyen például a szünetmentes tápegységek piaca, ahol az akkumulátoron alapuló berendezésekkel szemben a várható hosszabb élettartam, az alacsonyabb üzemeltetési költségek és a nagyobb megbízhatóság feléjük billenti a mérleg nyelvét. A tüzelőanyag-cellák legismertebb változatában (PEMFC) a fémtartalmú anódon hidrogénion és elektron keletkezik. A hidrogénion a membránon keresztül diffundál a katódhoz, ahol ugyancsak katalitikus folyamatban az oxigént vízzé redukálja. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.