Gyógyszeripar. Csaknem ötezer dolgozóját – a teljes létszám hat százalékát – elküldi a Roche Holding AG két éven belül. A ma még 82 ezer embert foglalkoztató társaság a 4800 (ebből 770 svájci, de többségében amerikai) munkahely megszüntetésétől a két esztendő alatt összesen 2,4 milliárd svájci frank megtakarítást vár. A létszámcsökkentés többnyire a gyógyszergyártó divíziót, az értékesítést és a marketing területét érinti. További 1500 alkalmazottat áthelyeznek, illetve kiszerveznek, így együttvéve több mint hatezer főt érintenek az átalakítások.
A rákellenes gyógyszerek világszerte legnagyobb gyártójának a vezérigazgatója, Severin Schwan magyarázata szerint a megváltozott piaci környezet és az árnyomás indokolja a drasztikus lépést. „A csökkentések mélyrehatók, és a piacnak tetszeni fog, hogy a vállalat komolyan beletekintett a tükörbe, és azt tette, amire szükség volt” – mondta Carri Duncan, a zürichi Macquarie Group elemzője a Bloombergnek.
A Roche Holding AG a napokban adta közre harmadik negyedéves jelentését, e szerint 7 százalékkal csökkent az árbevétele az előző évi harmadik negyedhez képest. A gyógyszeripari cég egyebek között az erős frankkal és az európai megszorító csomagokkal, valamint az amerikai egészségügyi reform hatásaival magyarázta a forgalom zuhanását. A társaság negyedéves visszaesését ugyanakkor ellensúlyozta a félévi jó teljesítmény, így az év egészére teljesíthetőnek tartja az öt százalék körüli forgalombővülést.
A Roche-t több mint száz évvel ezelőtt, 1896-ban alapították Bázelben. Azóta a világ egyik legnagyobb, kutatásra alapozott gyógyászati cégévé fejlődött, amely több mint 150 országban, köztük Magyarországon van jelen. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.