BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ezentis csoport folytatja a Sedesa beruházásait

A közelmúltban lezajlott cégfelvásárlás eredményeképpen az Ezentis csoport folytatja a Sedesa által megkezdett magyarországi infrastrukturális beruházásokat. Négy itteni projektben érdekelt a társaság, valamennyi állami beruházás. Az M43-as autópálya második ütemének építésében a Tisza M43 Konzorcium vezetőjeként vesz részt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés nyerteseként a cég építi meg a Villányt elkerülő útszakaszt. Az 1,7 milliárd forintos beruházás részeként két vasbeton híd is épül. A cég szintén egy konzorcium keretein belül nyerte el a Tiszasüly térségében épülő gát kivitelezését, 15 milliárd forintért. A legutóbbi projekt keretében pedig Záhony belterületi közúti infrastruktúráját építi ki, mintegy kétmilliárd forint értékben.

A felvásárlást 30 millió eurós, nem pénzbeli tőkeemelés révén hajtotta végre az Ezentis csoport. Infrastruktúra-fejlesztésre szakosodott ága, az Ezentis Infraestructuras integrálja a Sedesa tevékenységeit a mélyépítés, az építőipar, a megújuló energiák és a koncessziók terén. A tőkeemelés több mint 35 millió darab 85 eurócent névértékű részvény kibocsátásával valósult meg. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.