BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energiahivatal: új forduló kezdődik az EMFESZ-szel

Vizsgálat. A Magyar Energia Hivatalnak (MEH) újra le kell folytatnia az EMFESZ Kft. eladásának jóváhagyását megelőző tavaly májusi vizsgálatot – döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság. Mivel a kft. annak alapján kapta meg gázkereskedelmi engedélyét, hogy tulajdonosváltását jóváhagyta a MEH, ha a hivatal az újbóli vizsgálat során jogszerűtlennek minősíti az ügyletet, akkor a cég engedélyét is be kell vonnia. „A döntéstől függetlenül zavartalan az ügyfelek kiszolgálása” – mondták lapunknak az EMFESZ-nél.

Ismert, hogy az EMFESZ előző tulajdonosa, a ciprusi Mabofi pert indított az EMFESZ ügyvezető igazgatója ellen, mert meglátása szerint Góczi István jogszerűtlenül járt el, amikor a múlt év tavaszán a cég ellenőrzését egy dollárért átadta a svájci RosGasnak. (A napokban ez ügyben tartott tárgyalást jövő márciusra elnapolták.)

A folyamatban lévő perek lezárultáig a Mabofi – szintén peres úton – el kívánta érni, hogy sem az EMFESZ, sem bármely érdekeltsége, sem az anyacége ne legyen eladható. Mint beszámoltunk, e tilalmat az érintett svájci tartományi bíróság feloldotta. Ugyanakkor Karikás Dávid, a Mabofi igazgatója felhívta lapunk figyelmét, hogy a svájci szövetségi bíróság május 29-i döntésével viszont életben tartotta az ideiglenes eladási tilalmat, az tehát ma is érvényben van. Emlékeztetett: emiatt az EMFESZ Erőmű Kft. 2010. június 8-i eladása is érvénytelen volt. A Mabofi a zugi bíróságnál is kérte az eladási tilalom életben tartását, e kérelmének elbírálása még tart. „Az ideiglenes intézkedés megsértése ügyében a múlt héten büntetőjogi feljelentést tettünk Svájcban” – mondta. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.