BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfedte termelési titkait az amerikai Halliburton

A Halliburton, a világ legnagyobb olaj- és gázipari szolgáltatója a pennsylvaniai lakosság haragjával kényszerül szembenézni. Bár korábban is megesett, hogy az olaj- és gáztermelők kisebb szennyeződéseket okoztak a helyi ivóvízkészletekben, az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ilyen esetek száma márgagáztermelés terjedése miatt. Az eljárás során ugyanis nagyszámú kutat kell hatalmas területen lefúrni, azok mélyén pedig vizes repesztéssel, kisebb robbantásokkal kell szétroncsolni a kőzeteket, hogy apró buborékaikból a gáz nagyobb, már hagyományos módszerrel elérhető üregekben gyűlhessen össze.

Környezetvédő csoportok, helyi lakosok és politikusok évek óta követelik a technológia, a felhasznált vegyi anyagok és azok összetételének közreadását. Ezt eddig termelő cégek licenctitokra hivatkozva megtagadták. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szintén követelt szövetségi felügyelet megerősítése felesleges, mivel a feltárásokat általában több száz méterrel az ivóvízkészletek alatt végzik.

A Halliburton októberben elismerte felelősségét, és honlapján közzétette feltáró technológiáját, valamint a repesztésekhez használt segédfolyadékok összetételét. Hozzátette, e folyadékokat az élelmiszeriparban használatos vegyületekkel kívánja helyettesíteni, hogy csökkentse az egészségügyi kockázatokat. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.